CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Lelkes önkéntes beteglátogatók szentmisére és fogadalomtételére jöttünk össze a szolnoki Hetényi kórház kápolnájában március 21-én. 5 héttel ezelőtt ugyanitt részesültek elméleti képzésben az új beteglátogatók. Ezután az elsajátított ismeretek gyakorlati alkalmazására került sor az osztályokon, a betegek mellett.Eljött a várva várt fogadalomtétel napja, melyre nagy izgalommal készültünk. Az ökumenikus egységben lévő csapatunk elhívta a gyülekezeti vezetőket is. Közösen ünnepeltünk: katolikus, református, evangélikus és agapés testvérek. A szentmisén kórházi dolgozók, betegek, önkéntesek együtt hallgatták Varga Tamás cibakházi plébános homíliáját, melyben kiemelte, hogy: az önkéntes beteglátogatók a betegekben Jézust látják és látogatják meg. Ehhez a szolgálathoz érzékeny lélekre, empátiára és a betegségben való lelki segítségre van szükség, melyre szabadidejükből áldoznak önkénteseink. Munkánkra a Jó Isten áldását kérte és sok türelmet kívánt, hogy sokáig végezhessük ezt a nagyon szép, de időnként nehéz szolgálatot.
Az orvosok, nővérek gyógyítják, ápolják a betegeket, az önkéntesek pedig a lelkük terheit enyhítik. Tekintsünk Jézus szenvedéseire Húsvét közeledtével, és lássuk meg Őt a betegek szenvedésében. Nagyböjt és Nagypéntek után eljön a Feltámadás, ez adjon mindenkinek erőt és reményt a mindennapokhoz, ezzel a lelkülettel kívánunk áldott Ünnepeket.
Hetényi kórház Lelkigondozói Szolgálatának Munkatársai
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »