CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
„TARTÓS SZERETET” Március 4. és 11. között rendezték meg hazánk templomaiban a nagyböjti élelmiszergyűjtést. A gyűjtés hetében a templomok mellett a Karitász 16 egyházmegyei központjában, és több gyűjtőponton is fogadták a felajánlásokat.
A beérkezett adományokból a Karitász csoportok készítettek ajándékcsomagokat, amelyeket még húsvét előtt eljuttatnak a rászorulók számára. Az idei nagyböjti akció során ismét rekord mennyiségű adomány gyűlt össze: a mintegy 200 tonna élelmiszerből országosan több mint 27 ezer család részesül még az ünnep előtt.
Az átlagosan 8 kg-os csomagok tartalma: liszt, olaj, rizs, cukor, tészta, konzervek, tea, készétel konzervek és édesség. Az ajándékcsomagokat több helyen kiegészítették húsvéti apróságokkal is a gyermekek számára, valamint húsvéti ajándék kártyákat is készítettek mellé az önkéntesek.
A gyűjtés lezárásaként a budapesti Szent Erzsébet Karitász Központ munkatársai és önkéntesei, Écsy Gábor igazgató vezetésével március 28-án, szerdán 9-12 óra között 220 rászorulót ajándékoznak meg élelmiszercsomaggal.
Az esemény helyszíne:
VIII. kerület, Lujza u. 27.
Az eseményre várják a sajtó munkatársakat is!
Részvételi szándékukat, kérjük, jelezzék legkésőbb március 27., kedd 17 óráig!
Hálásan köszönjük minden adományozó nagylelkű segítségét, akiknek köszönhetően évről-évre többeknek segíthetünk ünneppé tenni a húsvétot!
Katolikus Karitász
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »