CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az alábbiakban Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök nyilatkozatát olvashatják a pásztói Mária szobrok könnyezéséről.2017. november 16-ai határozatom alapján Zahar Béla kerületi esperes, pásztói plébános 120/2017. számú levelében jelentést küldött a pásztói Mária-szobrokat érintő jelenségekről. Állítása szerint a három szobor közül az egyiknél a könnyezés állandó jellegű.
A fentiek és egyéb már korábban hozzám érkezett információk alapján 1722/2017.sz. levelemben hivatalos vizsgálatot rendeltem el. A vizsgáló bizottság elnökévé dr. Varga Lajos váci segédpüspök, általános helynököt, továbbá Molnár Zsolt irodaigazgató, veresegyházi plébánost és dr. Turay Alfréd nyugalmazott teológiai tanárt jelöltem ki.
A vizsgáló bizottság tagjai közül ketten dr. Varga Lajos segédpüspök, általános helynök és Molnár Zsolt irodaigazgató, veresegyházi plébános két alkalommal személyesen megtekintették a három Mária-szobrot. Az első látogatás 2018. január 4-én történt. Másodszor szakértőkkel keresték fel és tekintették meg a három szobrot. A vizsgáló bizottság két tagja egyik alkalommal sem tapasztalt könnyezést vagy arra utaló nyomokat. A szobrok vizsgálata tapintással is történt, de folyadék nem volt észlelhető. A vizsgálatra felkért szakértők laboratóriumban vizsgálták a szoborhoz érintett anyagot, melynek segítségével könnyekre utaló maradványokat nem lehetett kimutatni.
Ezek alapján a hivatalos vizsgálat eredményét az alábbiakban fogalmazom meg:
A könnyezést illető természetfölötti jelenség nem állapítható meg.
Miklós Püspök
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket....
Összes program »