A főpásztor szentbeszédében a Jóistennek odaadott életről beszélt Szent Ágostont idézve: „Nincs annál nagyobb szeretet, mint amikor valaki életét adja testvéreiért”. A napokban meggyilkolt Arnaud Beltrame francia csendőrtiszt önfeláldozásának példáján keresztül hozta közelebb a jelenlévőkhöz Jézus golgotai áldozatát. „Krisztus helyettünk és értünk halt meg, úgy ahogy a francia csendőrtiszt önként cserélte ki magát a túszokkal - másokért és mások helyett halt meg. Jézus a legnagyobb szeretet mutatta be a kereszten, a papi szolgálatot is ugyanezzel a lelkülettel kell vállalnunk, mi Krisztus küldetésében járunk, Őt jelenítjük meg” –hangsúlyozta Beer Miklós.

Vértanúk példáján keresztül hívta fel a megyéspüspök a jelenlévők figyelmét arra: nem tudhatjuk, milyen tanúságtételt kell tennünk életünkben, amely a legnagyobb szeretetről szól majd. Meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy a hitünkért, akár meg is kell halnunk, „eucharisztikus emberként” legyünk jelen a világban, hogy tanúságot tudjunk tenni a feltámadás reménységéről, hitéről” – mondta.

Szentbeszéde végén a főpásztor a Szentlélek megtartó erejét kérte, hogy tartsa meg a papságot hűségben, járja át lelküket a krisztusi szeretet és legyen erejük - küldetésük teljesítéséhez, hogy az Úristenhez tudják vezetni a rájuk bízottakat.

A püspök atya szavait követően az egyházmegye papjai megújították a szentelésükkor tett ígéreteiket, majd a keresztelendők (katekumenek) és a betegek olajának, valamint a krizmának a megszentelése következett.

A délelőtti szertartás a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap kezdete volt, amely az esti szentmisével folytatódott, amit az Utolsó vacsora emlékére mutatott be a megyéspüspök. A szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézték: szólt az orgona csengőkkel és harangokkal énekelték a hívek a Mercedes mise Glória tételét. Aztán elnémultak a harangok és az orgonát is lezárták. „A harangok Rómába mentek” – tartja a népi vallásosság.

Beer Miklós esti szentbeszédében a nagycsütörtök gondolatkörében az emlékezést, a jelenvaló találkozást és a jövő reménységét kapcsolta össze. Az emlékezésben a múltbéli eseményeket idézzük fel, amelyek tanúságul szolgálnak az ígéret és a beteljesedés összekapcsolására. Jelképekkel, szertartásokkal és szavakkal idézzük fel az Utolsó Vacsora eseményeit, mindezek által átéljük az akkor történteket, azt jelezve, hogy komolyan gondoljuk Krisztus követését. „A szertartások, mint jelek a legnagyobb valósággal kapcsolódnak össze, azzal, amelyet Jézus az apostolaira bízott: „veletek maradok…”. Az eucharisztiában jelenvalóvá teszi az Úristen szeretetét, Jézus táplálni akarja a lelkünket, és ez által mi is jellé akarunk válni” –hangsúlyozta a főpásztor.

„Az emlékezés a jelenben erősítsen meg bennünket a Jézussal való kapcsolatunkban és a Szentlélek adjon a jelenben indíttatást és bátorítást, hogy olyan közösségé tudjunk válni, amely példát ad a világnak. Emlékezzünk a jelenben a jövő reménységével, a jelképeket használva éljük át a legteljesebb valóságot, hogy Jézus Krisztus örökre velünk marad” buzdította a híveket a homíliája végén a megyéspüspök.

Szavait a lábmosás szertartása követe, amelynek során a helyi férfiszövetség tizenkét tagjának mosta meg lábát főpásztoruk Jézus példáját követve, Aki szolgává tette magát, közben a Székesegyház Cecília Kórusának Férfikara zsoltárokat énekelt.

Az áldozás után az Oltáriszentséget processióval a székesegyházi oldalkápolnába vitték, amely Jézus elfogatását és elhurcolását jelképezte. A szentmise után az oltárt megfosztották minden díszétől, hogy emlékezzünk Jézus szenvedéseire.

A szentmise végén elmarad az áldás, mély csend nehezedik a hívőkre, az elárultatás fájdalma...

Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella

Váci Egyházmegye