CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága katolikus zenei tábort szervez Révfülöpre.A Kongresszusra készülve nagy hangsúlyt kap a szentmise, annak megértése, az abba való aktív bekapcsolódás. Ennek egyik legfontosabb eleme a szent zene, aminek a szépsége, gazdagsága Istenhez emeli a lelkeket.
Templomainkban egyre több helyen vannak "gitáros" csoportok, melyek tagjai szívesen és ügyesen szolgálnak. Nekik szeretnénk segíteni mind a zenei továbbképzésben, mind pedig a liturgikus ismereteik bővítésében, hogy az általuk nyújtott szolgálat ne csak fiatalos, de hivatalos is legyen, azaz a liturgikus zene alapelveinek (szent, művészi, egyetemes), és a liturgikus előírásoknak megfelelő legyen. Így lesz minden szentmise egyetemes, mindenki által jól követhető, és a színvonalas, minőségi zenei szolgálat által is lélekemelő.
A tábor célja, hogy a magyar katolikus könnyűzene művelőinek lehetőséget és motivációt adjon a szakmai fejlődésre.
A tábor programjában többek között egyéni hangszeres órák, énekórák, zenekari gyakorlatok, elméleti liturgiai és liturgikus zenei képzések szerepelnek, a tábort pedig koncert zárja.
A táborba keresztény könnyűzenével foglalkozó zenészeket, énekeseket, kórusvezetőket várunk, akik hazatérve majd továbbadják zenekaruknak, csapatuknak az ott hallottakat és alkalmazzák azokat zenei szolgálatuk során.
Ha szívesen velünk tartanál, akkor itt jelentkezz 2018. május 31-ig.
Forrás: NEK
Váci Egyházmegye
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »