CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Április 6. és 8. között a váci Piarista Gimnáziumban tartotta a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség (VEIL) a szokásos tavaszi összrégiós találkozóját. A hivatás témában meghirdetett eseményen közel kétszázan vettek részt – tájékoztatott Petneházy András.Az előadásokat a VEIL új ifjúsági lelkésze, Bezák Tamás, továbbá helyettesei, Fejérdy Áron és Maczák Tamás tartották. A találkozó témájáról, illetve az előadásokban elhangzottakról kiscsoportokban beszélgettek a fiatalok.
Az összejövetel április 6-án, pénteken este, a váci Hétkápolna-kegytemplomban kezdődött: a Varga Lajos segédpüspök által celebrált szentmisét követően a résztvevők átvonultak a piarista gimnáziumba, ahol a program további része zajlott.
A találkozót április 8-án, vasárnap délelőtt szentmise zárta, melyet Bezák Tamás mutatott be.
***
Az összrégiós találkozó célja, hogy a régiókban szolgáló önkéntes fiatalok (kisebb testvérek) megismerjék a régiós szintű nyári táborok témáját, amelyre a tábor és annak szervezése épül. Fontos cél továbbá, hogy a résztvevők lelkileg elmélyülhessenek a témában, töltekezhessenek az imák, kiscsoportos beszélgetések, játékok, találkozások által – ez a nyári táborokra való készület első lépése. Az összrégiós találkozóra minden alkalommal várják azokat a fiatalokat is – a Váci Egyházmegye területéről és azon túlról –, akik nem segítők a táborokban, csak lelki programot keresnek.
Fotó: Mente.hu/Facebook
Magyar Kurír
Váci Egyházmegye
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.
Tanévnyitó Veni Sancte szentmisét és iskolaépület-átadó ünnepséget tartottak Gyömrőn. A Magvető Katolikus Általános Iskola felmenő rendszerben idén második évfolyamával bővül az iskolává alakított egykori kultúrház épületében. Az új tanév kezdetén Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be a Veni Sancte szentmisét.
Augusztus végére, az idei jubileumi Ars Sacra második sajtótájékoztatójára készült el az a kis ünnepi album, amely a keresztény összművészeti fesztivál elmúlt húsz évének történetét foglalja magában bőséges képanyaggal. Ezúttal is a városmajori Jézus Szíve kistemplom adott otthont a „hangoló” eseménynek. A jubileumi programsorozatra szeptember 12. és 20. között kerül sor.
A mohácsi Fogadalmi templomban augusztus 29-én helyezték el a mohácsi csata tömegsírjaiból feltárt aprócsont-maradványokat tartalmazó urnát. A templom mellett, a Széchenyi téren tartott szentmise főcelebránsa Székely János püspök, az MKPK elnöke volt, homíliát Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mondott. A Magyar Kurír tudósítását olvashatják.2026. szeptember 1. kedd
Egon és Egyed
Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így...
Összes program »