CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Sokat készültünk Kakucson a Szent Kereszt Felmagasztalásáról elnevezett templomunk megünneplésére, hiszen egy újabb kerek évfordulóhoz érkeztünk az idén. Településünk istenháza 90 éves. De ami még fontosabb az az, hogy az Úr Jézus 90 éve lakik Kakucson a kenyér színe alatt, vagyis az Oltáriszentségben.A legszembetűnőbb készület a templomépület külső és belső felújítása volt, ami az elmúlt pár évben zajlott, két ciklusban. Nagyrészt a hívek adományából, kisebb részt az egyházmegye támogatásával készülhetett el mindez. Köszönet minden nagylelkű segítőnek!
Április 15-re hívtuk meg Beer Miklós püspök atyát, megkértük, ezen a napon áldja meg felújított templomunkat. Püspök atya mindig örömmel fogadja az ilyen meghívásokat, hiszen szívesen találkozik az egyházmegye híveivel.
A főpásztor prédikációjában megemlékezett a korábbi generációkról is, akik a 90 év alatt „beimádkozták” a falu templomát. Beszédében kiemelte, a Krisztusba vetett hit átjárja nem csak az adott ember életét, hanem az egész közösség életét is. Ezért is fontos, hogy hitünkben napról napra elmélyüljünk, Jézussal való kapcsolatunkat hűségesen ápoljuk.
Az ünnepi szentmisén zenei szolgálatot végzett az egyházközség felnőtt kórusa, a népénekeket pedig a helybeli fúvószenekar kísérte.
Nagy öröm volt számunkra, hogy a környező falvakból is jöttek vendégek velünk ünnepelni.
Dicsőség és hála az Istennek! Köszönet a szorgos kezeknek és a nagylelkű adományozóknak, hogy templomunk felépülhetett és fennmaradhatott mind a mai napig.
Pető Gábor plébániai kormányzó
Fotó: Klauz Dénes
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »