Utunkon elsőkét a sajópálfalai görög katolikus templomot, s az ott található kegyképet tekintettük meg, majd itt került sor a zarándokút szentmiséjére. Ismerkedjünk meg egy kicsit Sajópálfalával és a kegyképpel.

Sajópálfala települést 1320-ban említik először oklevélben, az Ákos nemzetség egyik ágáé volt ez a vidék. A török kivonulása után a Keglevich család birtokolja a községet, s ők gondoskodnak a falu újra telepítéséről. Ekkor ruszinok érkezetek Kárpátaljáról Pálfalára. A ruszinok fatemplomot építettek és ebben helyezték el azt a kegyképet, ami 1717 január 6-tól február 16-ig véres könnyeket hullatott. A templom később leégett, de a kegykép akkor nem volt ott. A könnyezés után ugyanis az egri érsek Egerbe vitette az érsekségre a képet vizsgálatra, majd a minorita templomban volt elhelyezve a II. világháborúig azon a helyen, ahol ma a lourdesi szobor van. 1946-ban az egyik minorita atya – amikor őt áthelyezték új szolgálati helyére - a képet magával vitte. 1968-ban az akkori pálfalai Figeczky Balázs atya megtudta, hogy hol van a kép és elment Pécs-ürögre, s valóban ott találta a korábban könnyező képet. 1973. október 25-én hozták vissza Sajópálfalára, eredeti helyére.

A település érdekessége, hogy innen származik az ország legrégebbi görög katolikus kottás énekeskönyve, melyben 1755-ös dátum szerepel és azt Fekete János helyi kántor másolta. Minderről az énekeskönyv feljegyzései tanúskodnak, mely jelenleg az Egri Érseki Könyvtárban található. Valamint a faluban a közelmúltban monostor is épült görög katolikus női szerzeteseknek.

A zarándokutunk Pálfaláról Edelénybe vezetett, ahol elsőként a Borsodi tájházat tekintettük meg. A tájház három porta: lakóházak és gazdasági épület együttesét foglalja magába, melyek a Bódva menti népi építészet szinte érintetlenül megmaradt remekei, s mind ezek az államalapítás kori Borsofi Földvár szomszédságában találhatóak. A tájházról még annyit érdemes tudni, hogy található benne két berendezett tiszta szoba, XX. század eleji konyha, cipészműhely, kádár-, kovács- és kerékgyártó műhely és számos más kiállítás.

Az egyedülálló kiállítás megtekintése után az edelényi kastélyba mentünk, melyet tárlatvezetéssel tekintettünk meg. A kastélyról röviden, hogy mindenki megismerhesse:

Az edelényi birtokon Jean-Francois L’Huillier 1716-ban kezdte a kastély építését, ám meghalt s így a felesége fejezte be a munkálatokat. Azt, hogy ki tervezte a stílusában egyedi épületet, máig sem sikerült kideríteni. Az építtető unokája, Ludmilla és férje Esterházy István gróf kérte fel később a Felső-Magyarországon foglalkoztatott vándorfestőt, az iglói Leib Ferencet hat szoba falképeinek elkészítésére. Ebben az épületben található a legnagyobb összefüggő magyarországi rokokó falkép, mely 1770-ben készült. Ludmilla halála után a fiáé lett a birtok, de ő örökös nélkül halt meg így ez után az államé lett. Később a német Coburg családból származó Ferdinánd herceg vásárolta meg. A herceg Edelényben hozta létre az ország első cukorgyárát. A kastélyt nem használták főúri rezidenciának, ezért az idővel pusztulásnak indult. Az 1900-az évek elején Ray Dezső Vilmos tervei alapján felújították és alakították át a mai formájára. A Coburgok bérbe adták a helyi Bányatársaságnak a kastély egyes részeit, köztük a kápolnát is. Ez utóbbit önhatalmúlag a társaság lakásokká alakította. 1928-ban a kastély ismét a magyar állam tulajdonába került, de már véglegesen. Innentől kezdve volt benne járásbíróság, adóhivatal, lakások, börtön, sőt csendőrségi lakatanyának is használták egy részét. A II. világháború pusztítása nem kímélte a kastélyt sem. Egy időre a szovjet csapatok parancsnoksága is az épületben volt. A kastély állapota folyamatosa romlott, az 1980-as évek végére teljesen kiürítették. A falképek egy részei is megsemmisült. Sokáig üresen állt az épület, de miután 2001-ben a Műemlékek Nemzeti Gondoksága vette át a kezelését, változások történtek. Pályázatokat adtak be és így 2009-2014 között felújították a ma látható formájában.

Ezzel a program még nem ért véget. A nap zárásaként az edelényi Császta Hegyközségbe mentünk egy kis borozgatásra. A látvány, ami ott fogadott minket, gyönyörű volt. A hegyen ugyanis, ahol a borospince található, volt egy harangtorony és Császtai Kálvária. Ez utóbbi érdekessége a tizenötödik állomás, ami feltámadást jeleníti meg, ez egy nagy sziklába faragott Jézus arckép formájában. A hegyen található még a császtai szőlősgazdát ábrázoló, fából készült szobor és egy fedett színpad. Számos rendezvényt tartanak itt, a legkiemelkedőbb az elsőként 2006-ban megrendezett Császtai Búcsú, amit mindig szeptember első szombatján tartanak. Nagyon szép hely, egy kis jó borral, finom vacsorával kellemesen zárult a napunk. Remélem a jövőben is szervez Kapás Attila atya hasonló kirándulásokat, mert nagy élmény, jó feltöltődés a rohanó hétköznapok közepette.

Záró gondolatként egy 1863-ból a Pálfali Boldogasszonyhoz szóló imát idézek:

Pálfalai Boldogasszony! Jóságos oltalmazó anyai kéz! Jutalmazd meg az Érted állandóan fakadó szeretetünkért a Tehozzád járó buzgó híveidet. Ezer hívőkkel e kép előtt imádjuk a felséges Istent az Istenanya nagy tiszteletével, kitől kérjük, hogy ne szűnjön meg esedezni értünk bűnösökért, a mi nagy ínségeinkben. Amen!

Hegedűs Gergő/Krisztus Hordozó 48. szám

Váci Egyházmegye