CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye és a Vác-Deákvári Szent Család Katolikus Óvoda régi álma vált valóra azzal, hogy megépülhetett a Szent Család Óvoda új épületrésze. Az óvodabővítést az intézmény növekvő gyermeklétszáma indokolta.Tóth Róbert és Taskovics Andrea építészmérnök házaspár rövid idő alatt készítette el, a minden igénynek megfelelő, terveket és folyamatosan segítették a kivitelezési munkálatokat, amelynek köszönhetően 2017. utolsó negyedévében átadásra is került az építmény, amelybe két új csoport be is költözhetett.
Az eredményes fejlesztés alkalmából, a Föld napja programok keretében az óvodapedagógusok a gyerekekkel április 21-én hálaadó rendezvényt szerveztek. Közösen adtak hálát a Jóistennek új otthonukért és verssel, tánccal, dalokkal köszönték meg minden támogatónak - így az Egyházmegye, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF), Vác–Deákvár Egyházközség minden vezetőének és dolgozójának – a segítséget és az együttműködést.
A rendezvényen jelen volt: Dr. Csáky Tibor, EKIF főigazgatója; Király Zoltán, EKIF fejlesztési igazgatója, Sisa Sándorné a Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója és Rolik Róbert, deákvári plébános, valamint az óvoda közössége. A hálaadás keretében Rolik plébános atya megáldotta az új épületrészt és a Jóisten áldását kérte minden gyermekre és ott dolgozóra.
Az óvoda szellemiségét, a honlapjuk főoldalán található alábbi vers fejezi ki leginkább:
Ez a Dolgunk
Nyitott szemmel járni,
Mindenre vigyázni.
Szívünket kitárni,
Esendőt megszánni,
Csak Téged kérdezni
Csak Tereád várni
A reményt megtartva,
Szívünket átadva,
Csak Téged szolgálni.
Fotó: Szent Család Katolikus Óvoda
Váci Egyházmegye/bg
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »