CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegyei Karitász április 28-án lelki napot szervezett az egyházmegyében működő Karitász önkénteseknek. A tíz órától, Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya által a váci Barátok templomában (Szent Kereszt ferences templomban), celebrált szentmisén és az azt követő programon több mint 200 önkéntes vett részt 50 karitászcsoport képviseletében.Püspök atya szentbeszédében elmondta, hogy a Karitász munkatársai körében nemegyszer érezte és tapasztalta, hogy a Szent Ferenc-i utat követik. „A cél nem is lehet más, minthogy Isten szeretetét lássák meg bennünk, általunk Istenre ismerjen a többi ember” – fogalmazott a váci megyéspüspök, majd Ferenc pápára utalt, aki többször is buzdította a híveket, hogy tanuljanak Jézustól bátorságot, nagylelkűséget és irgalmasságot. Szentbeszéde végén kérte a Szentlelket, hogy segítsen megérteni a világ összefüggéseit és adjon támogatást ahhoz, hogy a segítő munka során ajándékká válhassunk a rászorulók és az elesettek számára.
id. Fieszl András előző karitászigazgató beszámolt a 2017-es évben történt eseményekről és eredményekről, majd bemutatta az új igazgatót Fieszl Csabát, akit Dr. Beer Miklós megyéspüspök 2018. március 15-től bízott meg a Váci Egyházmegyei Karitász vezetésével.
Az új igazgató bemutatkozásában elmondta, hogy édesapja továbbra is támogatni fogja a tevékenységében, és tovább fogja folytatni az általa megkezdett munkát. Ezt követően kérte a karitászcsoportokat a további együttműködésre, majd Bölönyi-Horváth László igazgatóhelyettes röviden ismertette az adatvédelmi jogszabályok változását, valamint tájékoztatást adott az önkéntes szerződésekkel kapcsolatos jövőbeni feladatokról a résztvevőknek.
Ezt követően Varga Sándor újlengyeli, nyáregyházi és csévharaszti plébános atya tartotta meg beszédét, amelyben a mindennapi karitászmunka végzésének nehézségeiről elmélkedett. Kiemelte a karitász munka során is fontos, hogy lelkileg is feltöltődjenek az önkéntesek, az evangélium átelmélkedése erőt ad a segítő munkához, ami sokszor nem könnyű feladat, viszont Istentől kapott küldetés.
A közös ebédet követően, délután a Barátok templomában folytatódott a lelkigyakorlat, Urr Zsolt Ipoly vácrátóti plébános atya előadásával, aki a "Mi jót tegyek…?" (Mt. 19,16) kérdésfeltevéssel indította el az előadását. Arról elmélkedett hogy a Karitászban dolgozó segítő önkéntes feladata a szegények, rászorulók és bajbajutottak megsegítése, az emberszeretet és a jótékonyság, melyek által elnyerhető az örök élet.
Fontos, hogy a lelki napon résztvevő önkéntesek maguk is, elmélyüljenek és töltekezzenek a Jézusi szeretetben. A Karitász munkatársainak, akik egész évben hivatásként tekintik a szegények felkarolását, a lelki napon elcsendesedve Krisztus követésének vágya még inkább áthatotta szívüket. A rászorulók megsegítése, a segélyakciók gondos megszervezése és a sok feladat közepette sem felejtik el küldetésük célját: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt. 25,40).
Fotó: Próka Renáta
Szöveg: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy...
Összes program »