CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
ADJ HÁLÁT A MÚLTADÉRT, TEDD A DOLGOD A JELENBEN, MONDJ IGENT A MÉG ISMERETLEN JÖVŐRE.Az alábbiakban N. Bartanusz Andrea tudósítását olvashatják.
„Adj hálát a múltadért, tedd a dolgod a jelenben, mondj igent a még ismeretlen jövőre. Ezen a mai napon megköszönjük, amit kaptunk, tesszük a dolgunkat, és merünk igent mondani az ismeretlen jövőre. Amit tesztek szívvel tegyétek, hivatástudattal, elkötelezettséggel.” – mondta a váci megyéspüspök.
Az ünnephez kötődő megemlékezés előtt Dr. Beer Miklós, Varga Pálné intézményvezetővel együtt megkoszorúzta Szabó József alapító atya emléktábláját.
Ezt követően a főpásztor a környékbeli paptestvéreivel szentmisét celebrált és elmondta, hogy a 25 évvel ezelőtt meghalt pedagógus édesanyja jutott eszébe, aki odaátról velünk együtt imádkozik értünk azért, hogy megértsük az Úr szándékát, hogy tovább tudjuk adni az ő gondoskodó szeretetét a ránk bízottak felé. A szentbeszédében idézte Szabó József alapító atya szavait: „Legyen szeretet és biztonságot nyújtó otthonunk ez az iskola!”
„Ebben az iskolában, egyházmegyénk egyetlen szakmunkásképző intézményében felkészítik a nevelők a növendékeket, a diákokat, hogy tudásukkal, munkájukkal és szakmájuk szeretetével tudjanak gondoskodni sokakról, amit csak igazi szolgálattal és missziós munkával lehet elérni. Ez a jubileum mindnyájunk ünnepe, ami által meg tudjuk mutatni mai világunkban, a társadalmunkban, hogy lehet jó szakemberként munkahelyet találni és így lehet gazdagítani az egész társadalmunkat. Ez az ünnep az életről szól, az egymásról való gondoskodásról.” - mondta a megyéspüspök.
A szentmise után ünnepi köszöntők következtek. Varga Pálné igazgatónő mondott köszönetet mindazoknak, akik munkájukkal, szorgalmukkal és imáikkal segítik az intézményt. – A hitnek köszönhető, hogy ez az intézmény 25 évvel ezelőtt megalakult. Az, hogy fent is maradt, az itt kialakult közösségnek az érdeme.
Erről a közösségről Teréz anya szavaival mondhatjuk: „Én meg tudom tenni, amit te nem, te meg tudod tenni, amit én nem, együtt nagy dolgokra vagyunk képesek.”
Hozzátette: „Boldog vagyok, hogy 20 éve dolgozom ebben az iskolában, igazgatóhelyettesként és immáron 4 éve igazgatóként irányítom. Mindannyian hisszük, hogy a gyermekeket szeretni és biztatni kell, hogy egészségesen fejlődjenek és iskolánkban igyekszünk biztonságot nyújtó érzelmi környezetet teremteni számukra képességeik szabad kibontakoztatásához. Nagyot alkotni csak összefogva, közösen lehet, amint az ünnepben is a legszebb és a legfontosabb az együttlét.”
Az igazgatónő megköszönte a 2008-ban alakult egyházi TISZK támogatását, a Fenntartónak a Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF), valamint Püspök atyának az elmúlt 15 évben nyújtott segítségét, azt, hogy az intézmény meg tud felelni a mai kor igényeinek.
Antoine de Saint-Exupery így ír: „Egy magányos kődarab mindig csak kő marad. Ám ha kell, a sok kis kő együtt templomot emel."
Ezt követően Révay Endre polgármester és Maksáné Kovács Krisztina, az EKIF gazdasági igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. A tanulók kulturális műsora után Egyházasgerge Község Önkormányzata díszpolgári címmel tüntette ki Dr. Beer Miklós váci megyéspüspököt. Ezzel az elismeréssel fejezte ki a település a tiszteletét és háláját a közösség érdekében kifejtett tevékenységéért.
Az ünnepség után a "25 év 25 percben" című összeállítást tekinthették meg a vendégek, majd ünnepi ebéddel zárult az emlékezetes nap.
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »