A Szentlélek elküldésével válik teljessé bekapcsolódásunk a Szentháromság misztériumába. Keresztényként már „megkezdett mennyországban” élünk, hiszen ugyanaz a Lélek köti össze a krisztuskövetőket, mint aki összeköti az Atyát a Fiúval.

Mégis a Szentlélekről tudunk a legkevesebbet, mert mindig láthatatlan. Akkor is láthatatlan marad, amikor Fülöp kérdésére Jézus még az Atyát is „láthatóvá” teszi. „Aki engem lát, az látja az Atyát.” De a Szentlelket nem látja. Kétféle módon „látható”; galamb képében és lángnyelvek formájában. De ez nem azt jelenti, hogy galambbá vagy lángnyelvvé „testesül”, hanem éppen azt, hogy sem a galamb sem a lángnyelv nem fogható meg! A Szentlélek a legrejtőzködőbb személy. A másik kettő őt küldi, de Ő nem küld senkit, Ő maga az ajándék. Akkor vesszük észre, ha hiányzik. Ha „lelketlenné” válunk. De akkor is inkább valami megmagyarázhatatlan légszomj, életunt állapot uralkodik el rajtunk. Nélküle magunkra maradunk.

Bábel tornya az emberi büszkeség produktuma, viszont alázat nélkül épül, össze is zavarodik a nyelvük. Nem tudnak egyetérteni, hiszen mindenki a maga feje után akar menni. Az temeti maga alá őket, amit az égig akartak felhúzni. Hány és hány ilyen élethelyzet van. Amikor magamat különbnek tartom, mint a másikat, és „nincs időm” kivárni, hogy a másik is felszínre hozza talentumát a közös építkezéshez, közös haladáshoz.

Pünkösd ünnepe egy másik olvasata a megváltásnak. Nem véres, mint a Nagypéntek, talán nehezebben is érthető, de hatása egyazon isteni szándékra mutat, amely a Fiú küldetését beteljesíti: Isten mindegyikünket üdvözíteni akar. Azt akarja, hogy értsünk egyet. Egy nyelvet beszéljünk, de nem úgy, hogy ezentúl ne legyen szükség tolmácsokra, hanem úgy, hogy a szótáraink mögött, amelyek összehangolása továbbra is a több nyelvet ismerők feladata, észrevegyük az egyetlen teremtő Szót, az Örök Igét.

A zenét pl. szokás a Szentlélek nyelvének beszélni. Nem kell „lefordítani”, a lélekemelő harmóniákat mindenki érti, és örül neki. A zene is megfoghatatlan, mint a Szentlélek. Egyszer megkérdeztek egy híres művészt, hogy voltaképpen mi szükség van zenére, hiszen semmi hasznot nem hoz a világnak. Válasza: Igaza van, nem hasznos a zene, de nélküle sokkal szegényebbek lennénk.

A Szentlélek a kapcsolat lelke. Hogy hány és hányféle szálon kötődünk egymáshoz, azt hiszem, ennek még csak a töredékét ismerjük. Majd a mennyországban látjuk ezt át. Hogy mikor ki segített rajtunk, és a mi „célzott” felajánlásainkat Isten kihez irányította. Azt gondolom, a világ megdicsőülése a nagy átrendeződés időszaka lesz, amikor minden és mindenki „helyre kerül”.

A Szentlélek eljövetelével elkezdődött a láthatatlan láthatóvá válása. Pl. a vértanúk életadása által. Csak legyen türelmünk tevőlegesen kivárni a végét.

Váci Egyházmegye