CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Szentségimádásra hívtak Úrnapja ünnepének előestéjén, június 2-án, a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve az esemény szervezői. A világméretű szentségimádási lánchoz 44 ország 900 helyszínén becslések alapján több tízezren csatlakoztak.Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szervezői arra biztattak, hogy a világ különböző országaiban, különböző helyszíneken, de egy napon, együtt imádkozzunk azért, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük.
2017-ben, Krisztus Király ünnepén 18 országban, 840 helyszínen több mint harmincezren imádkoztak együtt. Most ezt sikerült meghaladni. 44 ország 900 helyszíne kapcsolódott be Chilétől Ausztráliáig és Kanadától Tajvanig. Beszámolók érkeznek az esemény szervezőihez Brazíliából, Lettországból és Kazahsztánból is. Afrika különösen aktív volt, hét országban ezrek csatlakoztak a kezdeményezéshez.
A 2020-as esemény felé haladva a cél továbbra is a 2020 helyszín lesz a későbbi szentségimádási láncok alkalmával. A szervezők nagy örömüket fejezték ki, hogy egyre bővül a résztvevők száma és egyre többen tudnak találkozni az Oltáriszentségben jelenlévő Jézussal.
A visszajelzések alapján a legtöbben csendes szentségimádáson vettek részt, de voltak, akik elmélkedésekkel, olvasmányokkal készültek az eseményre. Zenés-énekes alkalmat tartott Budapesten az Imperfectum együttes, Veresegyházon az Eucharist együttes.
Gőbel Ágoston, a NEK kommunikációs referense elmondta, hogy a novemberi alkalomhoz hasonlóan nyitva hagyták a regisztrációs lehetőséget, így továbbra is folyamatosan növekszik a résztvevő helyszínek száma.
A későbbi szentségimádási láncok, alkalmak időpontjai:
2018. november 24., szombat, 17 óra
2019. június 22. szombat, 17 óra
2019. november 23. szombat, 17 óra
2020. június 13. szombat, 17 óra
Forrás és fotó: Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága/Magyar Kurír
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért és Mercédesz
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket....
Összes program »