CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Ecclesia Hungariae-díjat adományozott Dr. Németh Emma SSS szerzetesnek, a MKPK gazdasági főtanácsadójának. A kitüntetést a testület nevében a konferencia elnöke, Veres András győri megyéspüspök adta át június 5-én Budapesten. A díjjal a püspöki konferencia köszönetét fejezi ki azért a több mint két évtizedes munkáért, amellyel a Konferencia és az egész magyar egyház gazdasági tevékenységét szolgálta.Németh Emma 1956-ban születet Sárváron. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem ipar tervező-elemző szakán közgazdász képesítést kapott, majd posztgraduális képzésben szervezést, vezetést, ellenőrzést tanult. Másoddiplomáját szakközgazdász szakon szerezte és 1985-ben közgazdaságtanból doktorált.
1983. október 25-én jelentkezett az illegalitásban működő Szociális Testvérek Társaságába, majd 1984 Pünkösdjén kezdte el a noviciátust. Első fogadalmát 1988 Pünkösdjén tette, jelmondatául a következőt választotta: „Színed előtt Uram, mindörökké!”. 1991-ben tett örökfogadalmat.
1982-től az APEH Vas-megyei Igazgatóság (Adóhivatal) főrevizori, majd 1991-től a Vas megyei Kárrendezési Hivatal hivatalvezető helyettesi feladatait látta el. 1990 és 1994 között Szombathely Város Önkormányzati képviselője, illetve a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke. Eközben a POTE Szombathelyi Egészségügyi Főiskola adjunktusa. 1996-tól egy évig a Veszprémi Hittudományi Főiskolán közgazdaságtant tanít. 1995-től a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának számvevője, majd 1998-tól gazdasági főtanácsadója és felsőoktatási referense. A Magyar Katolikus Rádió Felügyelő Bizottságának tagja, valamint az MKPK Caritas in Veritate Bizottsága tanácsadó testületének tagja.
1997-ben a Szociális Testvérek Társaságának káptalani küldötte, amely pozíciót még háromszor láthatja el (2003, 2009, 2015). 2000-től a Társaság gazdasági bizottságának tagja. 2004. és 2012. között a Szociális Testvérek Társaságának kerületi (tartományi) tanácstagja, majd 2012-től kerületi elöljáró helyettese.
Salkaházi Sára 2006. szeptember 17-i boldoggá avatási ügyének viceposztulátora, valamint az Salkaházi Sára Alapítvány kuratóriumának képviselője.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának gazdasági főtanácsadójaként szenvedélyes buzgósággal és vitathatatlan szakértelemmel segíti az egyházak, szerzetesrendek, egyházi intézmények munkáját. A püspöki konferencia megbízásából számos jogszabálytervezet véleményezését végezte. Szaktudását, képességét a bonyolultabb kérdések áttekintésében az egyház-finanszírozással kapcsolatos munkákban is kamatoztatja, részvétele meghatározó az egyházi szociális és köznevelési intézmények egyenlegrendezésével kapcsolatos kormányzati egyeztetéseken. Oktatói tevékenysége mellett szakértőként dolgozott a szentszéki–magyar vegyesbizottságban, valamint az egyházi oktatás-finanszírozás rendszerének kimunkálásában is.
Intuíció, szakmai tudás, igazságérzet, nyíltság, gyakorlati érzék, sajátos humorérzék kísérik egyházi és civil (társadalmi) kapcsolatait. Az Úristen szeretete mellett magáénak érzi és tekinti az Isten által teremtett világ szeretetét, a Szentlélekre való nyitottságot, a társadalom és közjó megvalósításában „itt és most” történő részvétel felelősségét.
Forrás és fotó: MKPK Sajtószolgálat
Váci Egyházmegye
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 22. szerda
Magdolna
A hét első napján, (Húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba,...
Összes program »