CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
"A SZERETET PEDAGÓGIÁJÁT ÉRTSÜK, VALLJUK ÉS ADJUK TOVÁBB"A liturgia előtt Dr. Puskás Balázs EKIF főigazgató-helyettes köszöntötte az egybegyűlteket - akik nem csak a székesegyház padsorait töltötték meg, hanem az összes kihelyezett pótszéket is. Majd Dr. Csáki Tibor bevezető szavai hangoztak el, aki örömmel számolt be arról, hogy az egyházmegye két új iskolával – Isaszegen, Veresegyházán - bővült az elmúlt évben. Köszönetét fejezte ki azért, hogy az egyházmegye intézményeiből sokan eljöttek az eseményre: „az Úr meghívott minket, hogy jel és eszköz legyünk”. Felidézte az elmúlt hétvége gyermek-hálaadás „élőképét”- amelynek során, a székesegyház előtti téren a TE DEUM betűivé álltak össze a gyermekek - lentről nézve nem lehetett megállapítani az elhelyezkedés által alkotott képet, de a templom tornyából készített felvételen tisztán olvashatóvá váltak a betűk. Ezzel a hasonlattal szemléltette a főigazgató, hogy nem mindig látjuk az élethelyzeteinket teljes egészében, ezért kérjük a Jóistent, hogy adja meg mindenkinek a valóság látását. „Nincsenek kis dolgok, mindent felelősséggel kell tenni, s amit szeretetből teszünk az sosem mellékes” - buzdított bevezetője végén az EKIF vezetője.
Szavait követően Püspök atyát – aki egy hete töltötte be 75. életévét - tapssal köszöntötték az egybegyűltek, majd az orgona hangjai csendesítették el a templom visszhangjait és hangolták a jelenlévőket a szentmise kezdetére. Cohen Hallelujah-jának refrénje pedig fokozatosan kapcsolt be mindenkit a közös éneklésbe.
A szentmise kezdetén a főpásztor köszöntötte a jelenlévőket és hangsúlyozta; nem csak az elmúlt tanévért, hanem a pedagógusi és nevelői hivatásért, a mindennapi helytállásért, hűségért is hálát kell adni az Úristennek.
Homíliájában Jézusról, mint tanítóról beszélt, aki óva int az önteltségtől, a beképzeltségtől, a farizeusi lelkülettől. Szent Pál példáján keresztül pedig a hivatástudatról elmélkedett, arról a hűségről, amelyet az apostol mindhalálig megőrzött. Majd Váci Mihály: „Eső a homokra” című verséből idézett: „kicsikhez hajolni: – hogy így magasodjál; hallgatni őket, hogy tudd a világot;” és a vers mondanivalóját összekötötte a jézusi tanítással. A világot a gyermekeken keresztül szólítjuk meg, ezért alázattal kell a pedagógusoknak a hivatásukhoz fordulni. A gyermek nevelését és tanítását az Úristen a szülőkre és a pedagógusokra bízta, hogy majd a jézusi bölcsességet megtanulva eljussanak a keresztény nagykorúságba.
Elmélkedése során kitért Jézus Szent Szívének - Jézus kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet szimbóluma -, és Mária Szeplőtelen Szívének - amely a teljes ártatlanság, valamint a megtestesült Ige és a megváltott ember iránti anyai szeretet jelképe - ünnepére. Mindkét Szív a szeretet szimbóluma, ezt kell megértenünk: „a szeretet pedagógiáját értsük, valljuk és adjuk tovább” – hangsúlyozta a püspök atya.
Majd a folyamatos megújulásról beszélt, a változásokhoz való alkalmazkodásról és a fejlődésről. „A pedagógiában egyetlen állandó dolog van a változás”, így ehhez kell erőt merítenie egy pedagógusnak és kérni a Szentlélek megújító erejét, hogy a kor kihívásainak megfelelően tudjon nevelni. „Higgyetek a Szentlélek inspiráló erejében” - buzdította a jelenlévőket a főpásztor. Zárómondatában pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az Úristen a Fiának a nevelését egy názáreti fiatalasszonyra bízta, az Ő példáját szem előtt tartva gondoljanak arra, hogy Isten gyermekei vannak rájuk bízva.
A szentáldozást követően a jelenlévők Te Deum eléneklésével fejezték ki a Jóisten felé hálájukat, majd a püspöki áldást követően felcsendült a Pápai, és a Magyar Himnusz, a szentmisét a „Boldogasszony Anyánk” kezdetű régi himnuszunk zárta.
A liturgia során a Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola zenetanárai teljesítettek zenei szolgálatot, Orgonán Varga László atya és Verbay Zsolt kísért.
A szertartás után rövid köszöntők és beszámolók hangzottak el az elmúlt év eredményei kapcsán, amelyek során a megszólalók kitértek az organikus pedagógia eszközrendszerére, illetve a családi életre nevelés (CSÉN) modelljére, amely módszertanok sikeresen kerülnek beépítésre az egyházmegye oktatási intézményeibe.
Ezt követően került sor a „Te Deum”-, a „Te Deum Életmű” díjak, illetve a „Szent Gellért” díj arany és ezüst fokozatának átadására, amelyekkel az egyházmegye oktatási, illetve nevelési intézményeiben dolgozók példaértékű, szakmailag kiemelkedő tevékenységüket ismerték el. Az ünneplő közösség szeretettel búcsúzott Nagy Istvántól, az EKIF tanügyigazgatójától. Majd a köszönetnyilvánításokat követően Dr. Csáki Tibor atya szavai zárták az ünnepséget, aki az EKIF dolgozóinak és minden segítőnek megköszönte a lelkiismeretes, együttműködő munkát. A program püspöki palota kertjében közös, családias légkörű ebéddel fejeződött be.
Díjazottak voltak:
Te Deum díj:
Csallóné Majoros Erzsébet
tanító, Balassagyarmat
Zsigmondné Vind Éva
óvodapedagógus, Fót
Csulyáné Rácz erika
műszaki- technika tanár, Újhatvan
Gutai Pálné
ének-zene tanár, Albertirsa
Borcsányi Józsefné
dajka, Gödöllő
Kádárkutiné Hegedűs Andrea
gazdasági vezető, Pásztó
Kármánné Lachegyi Márta
általános iskolai tanító, katolikus hitoktató, Karolina
Balogné Komáromi Eleonóra
intézményvezető- helyettes, Zagyvaszántó
Molnárné Mák Zsuzsanna
iskolatitkár, Patak
Végh Ildikó
tanító, Cegléd
Varga Gábor
tanár, Egyházasgerge
Holuné Kozma Márta
gazdasági vezető, Dabas
Életmű díj:
Baranyi Julianna
gazdasági vezető, Hatvan
Siposné Kádár Mónika
igazgató helyettes, hitoktató, osztályfőnök, Pécel
Horváth Dénesné T. Nagy Ágnes
óvodavezető, Nagykőrös
Szt. Gellért díj:
Arany fokozat
Dr. Molnár István
intézményvezető, Nagykáta
Ezüst fokozat
Vágó Béla
intézményvezető, Tiszajenő
Ezüst fokozat
Bali Imréné
óvodavezető, Salgótarján
Váci Egyházmegye/Bölönyi Gabriella
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »