CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az alábbiakban a Hetényi kórház Lelkigondozói Szolgálat régi és új önkénteseinek összefoglaló írását olvashatják.Hetek óta vártuk, hogy eljöjjön ez a nagy nap. Szorgos varrónői kéz készítette számunkra a köpenyeket. Június 28-án, csütörtökön délután, ismét összegyűlt az ökumenikus csapat a Hetényi kórház kápolnájában az ünnepélyes átadásra.
Elkészültek az egységet, a közös szolgálatot jelképező köpenyek, felkerültek a kitűzők, majd Máthé György esperes, plébános úr megáldotta mindet és áldott, szeretetteljes szolgálatot kívánt az önkénteseknek ezekkel a gondolatokkal:
„A szimbólum, ami a köpenyeken szerepel, jelzi, hogy Jézus körülöleli a betegeket. Ne felejtsétek, hogy meglátogattatok engem, amikor beteg voltam - mondta Jézus, mert Ti ezt valóban megteszitek. Úgy viseljétek ezt a megkülönböztető köpenyt, hogy a betegek lelkével is foglalkoznotok kell.”
Hálás szívvel mondunk köszönetet Dr. Beer Miklós püspök úrnak és Máthé György esperes plébános úrnak a támogató segítségért.
A Jó Isten áldása kísérje életüket és hivatásukat.
Váci Egyházmegye
A Missziós Műhely elnevezésű képzéssorozat keretében, immár 11. alkalommal találkoztak a Váci Egyházmegye Missziós Plébánia Egységeiben szolgáló papok, diakónusok és világi munkatársak. A képzést a Pasztorális Iroda szervezésében Vácon, a PüspökVác Rendezvényközpontban tartották. A missziós plébániákon a plébánost egy munkatársi csapat veszi körül, akik a környező településeken segítenek megszervezni a lelkipásztori ellátást és a közösség életét. A képzés tematikája ezen az alkalmon a működéshez szükséges emberi erőforrás megszólítására, mozgósítására, valamint a munkatársak közti kommunikációra, együttműködésre épült.
A házasság Isten csodálatos ajándéka!
Sződliget plébánosa, a lengyel Starostka Stanislaw szalvatoriánus szerzetes a rendszerváltást követően érkezett hazánkba. A szemináriumi évek alatt járt először Magyarországon, és már akkor elhatározta, hogy visszatér. Szaniszló atyával evangelizálásról, történelmi különbözőségekről és a gyalogos zarándoklatok hitet formáló erejéről is beszélgetett Takács Bence a Lélekjelenlét podcast 19. adásában.
Digitális Gyermekvédelmi Konferenciát szervezett az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola, amelyen közel kétszázan voltak jelen. Többek között a Szent Mihály Intézményfenntartó főigazgatója, dr. Puskás Balázs, valamint szakmai tanácsadóink tartottak figyelemfelhívó előadásokat a digitális tér veszélyeiről. A Szent Mihály Intézményfenntartó (SZEMI) honlapján megjelent hírt közöljük.2026. február 2. hétfő
Aida és Karolina
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”....
Összes program »