A környező falvakból a kápolnához, több útvonalon is fel lehet jutni, gyalogosan két-három óra alatt. A szervezők azonban azokra is gondoltak, akik saját erejükből már nem bírnák legyőzni a magasságot, így őket terepjárókkal szállították a zarándokhelyre. A találkozó napján nagyon esett az eső, ami nehezítette a feljutást és csúszóssá tette a kaptatókkal nehezített erdei utakat. A messziről érkező zarándok azt gondolhatná: biztosan elmarad a találkozó, mert nehéz a feljutás és az eső is szemerkél, de felérkezéskor, azzal szembesül, hogy öreg és fiatal imádsággal, énekkel készül a szentmisére, amely déli 12 órakor vette kezdetét Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök celebrálásával, Varga András esperes, és Kapás Attila plébános koncelebrálásával. Orgonán Durnyik József Karancssági kántor működött közre.

A szentmise kezdete előtt hosszasan olvasták a miseszándékokat: többek között: a nemrég elhunyt Szöllősi Gézáért (a kápolna megmentője) és családjáért, a környező falvak élő és elhunyt tagjaiért, a palóc népért, a békülésért, a nemzetért imádkoztak az egybegyűltek. A szentmisén részt vett Balla Mihály országgyűlési képviselő, Skuczi Nándor a Nógrád-megyei Közgyűlés elnöke és Bablena Ferenc a Közgyűlés alelnöke, Karancs-Kápolna Alapítvány kuratóriumának tagjai, több község polgármestere, határon túliak, zarándokok és a környékbeli hívek.

A szentmise elején püspök atya arra kérte az egybegyűlteket, hogy kérjék Szent Margit, illetve az összes magyar szent közbenjárását a magyar nemzetért, tekintsenek életükre példaként: „Őseink hitében erősödjünk meg, és ez legyen a jövőnk záloga, vigyük az Úristen elé a széthúzás fájdalmát és kérjük, hogy adjon új lendületet és erőt az elkövetkezőkben”.

Szentbeszéde elején megemlékezett Szöllősi Gézáról, Bandi bácsiról, aki minden erejével küzdött egy szent ügyért, akin keresztül az Úristen - az Ő gondoskodó szeretetét mutatta meg. Majd a fájdalomból, a reménytelenségből való kiútról elmélkedett. Visszaemlékezett a vesztes Muhi csatára, ahol a tatárok döntő vereséget mértek IV. Béla király seregére; a hagyomány szerint a király a Karancs hegyre menekülve ajánlotta fel az Úristennek születendő gyermekét a magyarságért, a nemzetért a reménység forrásaként. Szent Margit élete, imája új reményt adhatott népünknek és el is indult az ország újjáépülése.

A megyéspüspök a Trianoni fájdalmas eseményeket is felelevenítette, hangsúlyozva azt, hogy az országhatárok átjárhatóak és csak rajtunk múlik, hogy megkeressük-e magyar testvéreinket, „az elszakadás igazi terhétől már megszabadultunk” - hívta fel a jelenlévők figyelmét a főpásztor. Majd a szabadulás példájaként a betegségből való felgyógyulást is megemlítette, ezt követően pedig az emberiség legnagyobb rabságáról, a haláltól való félelemről beszélt.

„Jézus a megváltó és szabadító, amelyet újra és újra megtapasztalunk a történelmi vonatkozásokban, de egyéni életünkben is. Ezzel a reménységgel kell a jövőbe tekintenünk. A mindent teremtő Isten, Jézus Krisztus személyében mutatta meg, hogy gondja van ránk és teljes életet akar nekünk adni”- mondta elmélkedése végén Beer Miklós. Majd Szent Pált idézve azt emelte ki „ az Úristen nem csak kiszabadít minket, hanem végleg megszabadít minket a haláltól, a legnagyobb reménytelenségtől”, majd Jézus szavait idézve: „bízzatok én legyőztem a halált” hangsúlyozta „mi, keresztények az égi haza reményében hiszünk Jézus Krisztus szabadító erejében, ez adjon erőt, hogy a nehézségeket és egymás terheit el tudjuk viselni” - ezzel a gondolattal zárta homíliáját a főpásztor.

A szentmisét követően a megyéspüspök megáldotta a kápolna külső falán elhelyezett stációképeket, amelyeket Hakkel Gyula készített és Angyal János adományozott. Majd egy emléktáblát is megáldott Szöllősi Géza emlékére, amelyet Morgerstern Ferenc, Balla Mihállyal együtt leplezett le.

A program befejező eseménye a Trianon-emlékműnél történő megemlékezés volt, ahol a helyi kórus megható műsorát követően megkoszorúzták az emlékművet, majd Balla Mihály mondott ünnepi beszédet, aki minden magyar ember egyéni felelősségét hangsúlyozta: „fájdalom a trianoni esemény, de legyen összetartozásunk büszkeség; nekünk, anyaországi magyaroknak nagy a felelősségünk, hogy összetartsuk nemzetünket”. Szavai után a jelenlévők ajkán felcsendül a Baranta himnusz, a palócok himnusza.

A megemlékezés végén a vendéglátók nevében Sulyok Oszkár Jánosné Karancsaljai polgármester asszony köszönte meg mindenkinek a részvételt, minden segítőnek az egyéni munkáját, majd minden jelenlévőt meghívott egy tányér Karancsaljai gulyáslevesre.

Így ért véget ez a csodálatos, sokszor megható együttlét a palócok szent hegyén. A szertartás alatt az eső is elállt és a hazafelé tartókat a Jóisten még egy szivárvánnyal is megörvendeztette, mert ahol ennyi tiszta szív imádkozik ott az Ég és a Föld mindig összeér.

Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella

Váci Egyházmegye