CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
AZ ÚR JOBBJA FELEMELT ENGEM. NEM HALOK MEG, HANEM ÉLEK ÉS HIRDETEM AZ ÚR NAGY TETTEIT.Az idén huszonhatodik alkalommal megszervezett programsorozaton belül 2018. július 21-én, szombaton este ismét énekelt a Váci Székesegyház Szent Cecília kórusa. Az egyházzenei áhítatot Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök is megtisztelte jelenlétével.
A közreműködő vendégművészek: Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész, Homoki Gábor hegedűművész, Komlóssy Gábor és Fieszl Mátyás trombitaművészek, Fazekas László ütőhangszeres művész, valamint Garamvölgyi Krisztina, Fitos Mónika és Kristofori Ferenc énekművészek voltak. A zenei esemény dirigense Varga László atya volt, a váci székesegyház karnagya.
A jelenlévők a kórus előadásában meghallgatták: David Morgen: Hosanna in excelsis, Schubert: Itt a szent a nagy nap, C. Franck: Dextera Domini – „Az úr jobb keze hatalmas dolgot művelt. Az úr jobbja felemelt engem. Nem halok meg, hanem élek és hirdetem az úr nagy tetteit” - című műveit.
Ezt követően három Ave Mariát adtak elő a művészek: Schubert Ave Maria énekdallamát Homoki Gábor hegedűművész játszotta, Verdi: Ave Mariáját Fitos Mónika énekművész adta elő, Philippe Rombi: Ave Maria című művét Garamvölgyi Krisztina énekművész, a Váci Székesegyházi Kórusiskola tanára énekelte. Franck; Piece Heroique című orgonaművét Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész szólaltatta meg.
Az Egyház alapítása címet viseli Liszt Ferenc Tu es Petrus című zeneműve, mely a Krisztus oratórium egyik kimagasló tétele: „Te Péter vagy, azaz kőszikla és én erre a sziklára építem Egyházamat és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Simon, János fia szeretsz-e engem? Legeltesd bárányaimat, legeltesd juhaimat. Te Péter vagy, azaz kőszikla. Én erre a sziklára építem Egyházamat és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.” – hangzik a mindig feltevésre kerülő kérdés és válasz, mert hogyha igen a válasz, ebben a megnyugtató és biztos érzésben pihen meg a szív és a lélek, majd ez a biztos tudat az elindítója a jó cselekvésére a megkeresztelt embernek.
Az Oratórium részlet után C. Franck: Panis angelicus és Herbeck: Pueri concinite című művei csendültek fel, az orgona és a kórus közreműködésével énekelt Kristofori Ferenc operaénekes, a Váci Székesegyházi Kórusiskola tanára.
Vulpius régi dallamát az angol zeneszerző Dakers dolgozta fel, a magyar szövegalkalmazás szerint Krisztus király koronája címmel hangzott el: „Zengjük ma hívek, lelkesen a boldog élet szent Urát, s szent koronája himnuszát! Király ő ég és föld felett, fején bár szégyen¬díszt visel, gyalázatának fényivel. Hegyes tövisből koronát pirosló vére festi be, mely bűnök szennyét mossa le. Dicsérjük Krisztust, a Királyt, kegyelmek ékes, szent Urát, koronát nyerjünk, s szent hazát. Alleluja.”
A hangverseny befejező darabja, Liszt Ferenc koronázási miséjének Graduálé tétele volt, mely a 116. zsoltár: Laudate Dominum címet viseli.
„Dicsérjétek az Urat minden népek! Dicsérjétek Őt minden nemzetek, mert erős fölöttünk az Ő irgalma, és az Ő irgalmas szívűsége örökre megmarad.” - zengték Isten dicséretét a váci székesegyházban az énekesek, valódi örömet, megnyugvást hozva az Isten jelenlétében egybegyűlt hívek és vendégek számára.
Fotó: Cservenák Péter
Szöveg: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.
Egyre korábban jutnának el a gyerekek a szerhasználatig és a függőségig. A droghasználat még keresztény családokban is probléma lehet. A rendelkezésünkre álló lehető legjobb drogprevenció a családi viszonyrendszer, ahol a gyerekek figyelmet kapnak, felelősségük van, és identitásformáló lehetőségeket kínálunk számukra. Ha egy gyereknek van feladata, felelőssége, értékesnek érzi magát a saját közösségén belül, az védőhálót jelent számára. Tóth Mátéval, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerhasználat visszaszorításáért felelős szakterületi vezetőjével, aki szociális munkás és családterápiás szakember is, Király Eszter beszélget a Lélekjelenlét legújabb adásában.2026. november 2. hétfő
Achilles
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az...
Összes program »