CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Július 24-én hálaadó misén vettek részt és koncertet adtak a budapesti Egyetemi templomban a Harmat Artúr Központi Kántorképző növendékei és végzősei. Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök a prófétákhoz hasonlította a kántorokat, és a hívek lelkesítésére, Isten irgalmának közvetítésére buzdította őket.Gregoriánnal: egy szűkebb kórus kiválásával és a többi kántorképzős énekes válaszaival kezdődik a mise. Dr. Beer Miklós, az Országos Magyar Cecília Egyesület elnöke első szavaival arra kéri a résztvevőket, hogy adjanak hálát a tehetségükért és a kiválasztottságukért. Mint ahogy annak idején a szemináriumban e mondat alapján ő megélte a papságra készülését: „Esélyt kapsz, hogy esélyt adhass.” A kántor is a Jóistenhez segít közelebb kerülni, mint a pap.
A misében felhangzó művek mind Gounod művei, aki, mint az igazgató, Horváth István megemlíti, kétszáz éve született. Minden zeneszám címét kivetítik, és azt is megtudjuk, mikor melyik növendék vagy idén végzett kántor vezényel, orgonál.
Az olvasmányban Mikeás próféta Isten irgalmáról és hűségéről beszél, az evangéliumban Jézus ezt mondja: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? (…) mindaz, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyekben van, az az én fivérem, nővérem és anyám.” A püspök azzal kezdi, hogy az Úr prófétája által szól, a nép helyett és a népért. A próféta vigasztal, reményre hangol. – A közösségeitekben ti is ezt a szerepet fogjátok betölteni – szólítja meg a kántorképző diákjait –, hogy a segítségetekkel mindenki prófétává válhasson, és ezáltal az egyházi közösségek a föld sója, a világ világossága lehessenek.
Jézus szinte átkarolja a hallgatóságát, amikor azt mondja, aki Atyja akaratát megteszi, az a testvére, nővére, anyja. Mi is ilyenek vagyunk, élvezzük a bizalmát. A kántorok pedig még inkább a bizalmasai és a választottjai: a szeretetét sok ember általuk érzik meg. A pap közvetlen munkatársaiként „kiválasztott nemzetségnek” érezhetik magukat, akik Isten szeretetét teszik jelenvalóvá. A püspök ezen a ponton személyes élményét osztja meg velünk: a metróban és a városi forgatagban nemrég elemi erővel tört rá a felismerés, hogy a keresztények küldetése minden emberhez szól. Mert az egész világ éhes az Úr szabadító jóságára.
Kántori eskü
Én ... (név), mint leendő kántor, esküszöm a mindenható Istenre, a Boldogságos Szűz Máriára és Isten minden szentjére, hogy a katolikus Anyaszentegyházhoz mindig hű leszek, a katolikus hit és erkölcs elveit megtartom. Egyházam liturgikus előírásait pontosan végrehajtom, és a templom istentiszteleti rendjét közvetlen törvényes elöljáróimmal egyetértésben és lelkiismeretesen szolgálom, Isten nagyobb dicsőségére és a hívek lelki üdvének előmozdítására. Isten engem úgy segéljen.
A prédikáció után a négyéves tanulmányok eredményes és ünnepélyes lezárásaként négy végzős – Angyal Márton, Balog Szabolcs, Balogh István, Ördög Lea – elmondta a kántori esküt, mely után Beer Miklós megáldotta őket, hangsúlyozva: szolgálatuk legyen otthona a megfáradtaknak, vigasztalója a szomorúaknak, egyesítője a rájuk bízott népnek, hogy az Isten hajlékában mindig a mennyei Atya gyermekeinek érezzék magukat.
A mise után, a növendékek rövid koncertje előtt pedig Tardy László karnagy mond beszédet. Először Szent Cecília, a kántorok védőszentje szavait idézi, aki szíve tisztaságáért könyörgött. A végzős kántor soha nincs még készen, hangsúlyozza. Sok-sok fejlődésre van szüksége, és ennek során jó, ha mindig Cecília szellemében gondolkodik a hivatásáról.
A koncerten Gounod, Dubois, Harmat Artúr, Bárdos Lajos, Halmos László, Rahmanyinov és Franck művei hangzanak el. Rövid szünet után a hátsó teremben átadják az okleveleket és a bizonyítványokat. Az egyik legkiválóbb növendék, Balogh Szabolcs, aki Harmat-díjat is átvehet, vastapsot kap.
A Harmat Artúr Központi Kántorképző a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) megbízásából a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet irányítása alatt működik, négy évfolyamra felosztott tananyaggal. Az első évfolyamba azok jelentkezését várják, akik a zeneiskola 4. évfolyamának megfelelő zongora- és szolfézstudással rendelkeznek. A kántorképzőn az idei tanévben huszonhét növendék tanult.
Fotó: Merényi Zita
Kiss Péter/Magyar Kurír
Váci Egyházmegye
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.
Egyre korábban jutnának el a gyerekek a szerhasználatig és a függőségig. A droghasználat még keresztény családokban is probléma lehet. A rendelkezésünkre álló lehető legjobb drogprevenció a családi viszonyrendszer, ahol a gyerekek figyelmet kapnak, felelősségük van, és identitásformáló lehetőségeket kínálunk számukra. Ha egy gyereknek van feladata, felelőssége, értékesnek érzi magát a saját közösségén belül, az védőhálót jelent számára. Tóth Mátéval, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerhasználat visszaszorításáért felelős szakterületi vezetőjével, aki szociális munkás és családterápiás szakember is, Király Eszter beszélget a Lélekjelenlét legújabb adásában.2026. november 2. hétfő
Achilles
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az...
Összes program »