CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A palóc vidék egyik legnagyobb vallásos eseményét, a Szent Anna-napi búcsút tartották meg, július 29-én, vasárnap a Palóc Hagyományéltető Napok keretében. Az ünnepi szentmisére a város polgárain kívül megyénk számos településéről, sőt még Németországból, Felvidékről, valamint Lengyelországból is érkeztek hívek.A szentmisét megelőzően a nagytemplomtól egy több száz főből álló búcsújáró népviseletes menet indult a Palóc ligetbe, hogy együtt ünnepeljenek, és részt vegyenek a szertartáson. A helyiek elmondása szerint ez az a nap, amikor az ég és a föld összeér. Ekkor ugyanis együtt van jelen az a hagyományőrzés, amely a palóc népre, annak vallásosságára, illetve a kultúra tiszteletére egyaránt régóta jellemző.

Ebben a közös ünnepben osztozott a hívőkkel Dr. Beer Miklós, a váci egyházmegye püspöke is, aki a szentmisét celebrálta. Az egyházi vezető a jelenlévőkkel és a Szűzanyával, Szent Anna drága gyermekével együtt kérte az Úristen kegyelmét, illetve áldását minden földi halandóra.

A megyéspüspök kifejtette: amikor Szent Annát ünnepeljük, nyugodtan kijelenthetjük, hogy ő a béke nagyanyja, akinek az égi közbenjárását kérjük azért, hogy megértsük az Úr Istennek azt az ajándékát, hogy mi alkalmasak és képesek vagyunk arra, hogy szeretetben, békességben éljünk embertársainkkal, és így épüljön Isten országa.
Palócok pártfogója
A Palócföld országhatáron innen és túli községei évről évre nagyobb számban vesznek részt a balassagyarmati Szent Anna-napi búcsún. Jézus nagyanyjának a palócok vallásos kultúrájában különös hely alakult ki, ugyanis a palóc, de valamennyi hazai katolikus asszony kiváltságosan tisztelt szentje lett. Magtalanok, áldott állapotban lévők, női betegségben szenvedők egyaránt nagylelkű pártfogójuknak tekintik.
Fotó: Ladóczki Balázs
Forrás: Gerhát Karina/nool.hu
Váci Egyházmegye
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 5. csütörtök
Imre
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget,...
Összes program »