A templom falaira rögzített apostolgyertyák fénye már a mise kezdete előtt világított, amely azon helyeket jelzi, ahol Migazzi bíboros 1772-ben a templomot krizmával megkente a templomszentelési szertartás során. E gyertyák lángja hirdeti, hogy ez a hely szent és az Úristen tiszteletére lett szentelve.

A főpásztor a mise kezdetén hálát adott az Úrnak a Székesegyházért, amelyet drága, szép örökségünknek nevezett, majd kérte Szűz Mária és Szent Mihály égi közbenjárását a Jóisten megbocsátó kegyelméért, és az egyházmegye minden hívéért.

Szentbeszédében a templom, mint hely fontosságáról elmélkedett, ahol az Úristennel és egymással is találkozunk, ahol minden alkalommal személyes ajándékban részesülünk, ahol egymás hitéből gazdagodunk. Minden templom a töltekező találkozásnak a szent helye, „minden alkalommal, mikor az Eucharisztiát ünnepeljük itt a templomban, legyünk tudatában annak, hogy ez egy új kezdet, és ez az új kezdet ad erőt, hogy mi a krisztusi alapra az Úristen templomát, az egyházat építeni és formálni tudjuk. Szent Péter szavai szerint élő kövekből építjük az Úristen templomát”, hangsúlyozta Beer Miklós.

A megyéspüspök az összetartozás fontosságáról is beszélt: a jelenlévőkben tudatosította, hogy az egyházmegye főtemplomában, a jelenlétünkkel az egész egyházmegyét képviselik. Majd megemlékezett a templomépítő és megújító püspökökről, azokról az emberekről, akik két kezük munkájával és verejtékükkel járultak a templom felépítéséhez, az adományozókról, akik anyagilag segítettek, és nem utolsó sorban megemlékezett azokról a hívőkről, akik generációkon keresztül imádkoztak a templom falai között és örökítették ránk ezt a szent helyet.

Beszéde végén arra kérte a jelenlévőket, hogy a Szűzanyával, Szent Mihállyal és az összes magyar szenttel együtt kérjék a Szent Lelket, hogy a templom valóban jelentse mindenki számára a töltekező találkozás helyét és az új remény kezdetét.

Az ünnepi szentmise végén a hívek püspök atyával együtt imádkozták a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus imáját.