CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az alábbiakban olvashatják Szita Tamásné, balassagyarmati lelkigondozó írásos összefoglalóját a Nógrádsipeki családi napról és Czombos József mesterkanonok, püspöki tanácsos, plébános atya aranymiséjéről.Szolgálatunk is meghívást kapott a nógrádsipeki emlékparkban megrendezett alkalomra, melynek fővédnöke Dr. Bíró László tábori püspök volt, aki személyes hangú levelében üdvözölte, szeretettel köszöntötte az aranymisés Czombos József plébánost, a nyitó szentmise főcelebránsát. A püspök atya levelében megköszönte a szervezőknek, hogy keresik a kommunikációnak azt a nyelvét, melyben szót érthetnek a ma emberével, s közösségbe hívja a családokat. A szentmise elején a helyi plébános, Dr. Gencsi Zsolt Szeráf atya köszöntötte az egybegyűlteket és aranymisés paptestvérét. Pifka Alexandra, a Lifehappiness International Családi Nap főszervezője is üdvözölte a megjelenteket, utána a falu polgármestere, Vízi Zoltán köszöntötte a községbe érkező vendégeket, helyieket.
A prédikációban Czombos József atya „Szeressétek egymást!” felszólítással kezdte meg beszédét, hiszen minden emberi kapcsolat alapja a szeretet. Beszélt a megszentelt életről, családról, papi hivatásról, s elmondta a legszebb hivatás a másokért vállalt élet. „Jó családban születtem.” Így vallott családjáról József atya, szeretettel és meghatottan emlékezett vissza gyerekkorára, szüleire, testvéreire, életét meghatározó személyekre. József atya, több mint egy évtizede végez a betegek között szolgálatot a balassagyarmati kórház krónikus belgyógyászatán, illetve pár hónapja az ápolási osztályon is. Nagyon hálásak vagyunk neki, hogy a betegeket szentségekkel látja el, s hűségesen szolgál! Elmesélte egyik kórházi élményét: áldoztatni ment a kórterembe s az egyik beteg ráförmedt, hogy: „én ateista vagyok!” az atya ima közben többször is szeretettel ránézett a magát ateistának mondó férfira. Pár hét elteltével ez a férfi is bekapcsolódott az imába. A történet tanulságaként elmondta, nem biztos, hogy szavainkkal érünk el eredményt, hanem leginkább példamutatásunkkal. Prédikációja végén invitálta a jelenlévőket, hogy minél gyakrabban keressék fel a templomot, melyet ő „lelki szanatórium”-nak nevezett.
A szentmise után kezdődtek a programok, a különböző szolgálatok standjainál lehetőség volt ismerkedni a szolgálatokkal. Mi különböző korosztályokat megszólítva: a gyerekeket színezőkkel, a felnőtteket a Kórházlelkészi Szolgálatról szóló információkat tartalmazó totóval, illetve a kórházban töltött idők tapasztalatait megosztani kívánó látogatókat kérdéssorozattal, fogadtuk az érdeklődőket. Köszönjük a lehetőségeket, a találkozásokat mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ez a rendezvény létrejöhessen.
Forrás és kép: korhazlelkesz.hu
Váci Egyházmegye
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 5. csütörtök
Imre
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját...
Összes program »