CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Váci Egyházmegyei Karitász az Iskolakertekért Alapítvány közreműködésével iskolakert-programot hirdet meg „Földforgatók” névvel a Nógrád megyei általános iskolák részére.A Földforgatók Iskolakert program a NAK támogatásával és a Váci Egyházmegyei Karitász koordinálásával Nógrád megye teljes területére kiterjedően, pilot projektként valósul meg.
A program célja, hogy hagyománnyá váljon az ifjúság természetes gyakorlóterepen történő környezeti nevelése, valamint a mezőgazdasági tevékenységet megismerve az ágazati pályaorientációban is segítséget nyújthasson. A pályázattal lehetővé tesszik a felső tagozatos általános iskolások számára, hogy a kertet mint élményt, felfedezést, örömet nyújtó közeget tapasztalják meg, és élményeiken keresztül kedvet kapjanak saját területük gondozásához.
Elsődleges cél, hogy felnőttkorban igényként jelenjen meg a kertművelés, és ezt használják az önellátásuk részeként, valamint a fiatalok számára megmutatkozzanak az agráriumban rejlő lehetőségek. A projekt közvetlen célja, hogy a programban részt vevő iskolákban elősegítse a kertészeti tevékenység hosszú távon is jól működő gyakorlatát és egyúttal hozzájárul az agrár-szakképzés népszerűsítéséhez.
A program három évre szól, Nógrád megyére terjed ki és tíz közoktatási intézménynek nyújt lehetőséget.
A pályázat beadásának határideje: 2018.09.16.
***
A Mária Rádióban elhangzott riportot alább hallgathatják meg.
Forrás: Váci Egyházmegyei Karitász, Mária Rádió
Váci Egyházmegye
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 4. szerda
Károly
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját...
Összes program »