CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Tázlári Mária napi búcsút minden évben az augusztus 22.-éhez közel eső vasárnap tartják. A Boldogságos Szűz Mária királynő ünnepét a mennybevétel dogmája kihirdetésének negyedik évfordulóján, 1954-ben rendelte el XII. Piusz pápa, évenkénti időpontot határozva meg. A szentmisének helyet adó plébániatemplom 1950-ben épült a Bács-Kiskun megyei településen, amely a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében Keceli esperesi kerülethez tartozik.Az idei évben a Mária Világ Királynője templom búcsúünnepére augusztus 26-án került sor, amelyre több településről érkeztek a zarándokok. Az ünnepi szentmisét Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök celebrálta, Mezei Ferenc tázlári plébános atyával, Hozdik Zsolt Kiskunhalas-Alsóváros Főplébánia plébánosával, Dr. Jeney Gábor soltvadkerti plébánossal, Polyák Imre hercegszántói plébánossal és Czele József kiskőrösi káplán atyával. Zenei szolgálatot a kiskőrösi Szent József Plébánia énekkara teljesített Sümegi Csaba kántor vezetésével.
A szentmise kezdete előtt püspök atya megáldotta a Polyák Imre atya által a településnek ajándékozott öt kereszt közül a templomkertben felállított keresztet, amelyet Orcsik József tázlári asztalosmester készített.
Beer Miklós homíliájában a templombúcsúra, mint alkalomra hívta fel a helyiek figyelmét, utalva arra, hogy az ilyen ünnep mindig lehetőség arra, hogy az Úristentől megkérdezzük: Mit kell tennünk, kik vagyunk, mi a terved velünk? „Szűzanya királynői méltóságának ünnepén a Szűzanya személyén keresztül vizsgáljuk meg magunkat, hogy hittel megértsük az Úristen szándékát” – hangsúlyozta. Majd arról elmélkedett, hogy Jézus arcvonásai Mária vonásait is tükrözték, de fordítva is így volt hisz az apostolok is felismerték Máriában Jézust. A Teremtő Isten Krisztusban megmutatta magát, Mária pedig tudta mi az ő hivatása tudta a kereszt alatt, a feltámadás utáni találkozásokkor, és a Szentlélek eljövetelkor is. Élete küldetés volt, amely minden keresztény hívő előtt példaként kell, hogy álljon- hangsúlyozta a Főpásztor.
Az Eucharisztikus Kongresszusra való készülődéssel kapcsolatosan kiemelte: „Jézus gondoskodott arról, hogy általa – Szentlelkével eltelve minden szentáldozásban - képesek legyünk láthatóvá tenni Isten szeretetét, a családi életünk pedig legyen példa az Isten szeretetének megjelenítésére, mint a „hegyre épült város /Orvieto/. Ha szeretjük egymást, Isten láthatóvá lesz általunk, ahogy Szent János apostol bátorít minket”. Szent Pál figyelmeztet, hogy Krisztus feltámadása a hitünk legfontosabb igazsága: „mert ha Krisztus nem támadt volna fel, szánalomra méltóbbak lennénk minden teremtménynél”. Fel kell tennünk a kérdést: hiszünk-e valóban a feltámadásban, az örök életben? Tükröződik ez az életünkben, családunk életében, emberi kapcsolatainkban, nagylelkűségünkben, önzetlenségünkben? – figyelmeztette a jelenlévőket a megyéspüspök.
A szentmise végén püspök atya arra kérte a jelenlévőket, hogy kérjék a Szentlélek megvilágosító kegyelmét, hogy minden ember felismerje az élet igazi célját és értelmét. „A Szűzanya a Világ Királynője. Minden ember számára példakép és eszmény. Mi magyarok Szent István felajánlása nyomán Nagyasszonyunknak, királynőnknek nevezzük. Nekünk, keresztényeknek, Mária gyermekeinek az a dolgunk, küldetésünk, hogy Isten békéjének eszközei, előmozdítói legyünk, és szeretetét mindenhol megmutassuk”.
A szertartást követően az ünnepség agapéval folytatódott, amelynek során minden jelenlévő megtapasztalhatta Tázlár hívő közösségének családias vendégszeretetét.
Képek és forrás: vira.hu
Váci egyházmegye/bg
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 4. szerda
Károly
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját...
Összes program »