CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
„Éljenek az eséllyel, hogy majd esélyt adjanak másoknak is!”Beer Miklós a szentmise elején köszöntötte az egybegyűlteket, majd az újrakezdés és az esély gondolatkörével hívta fel a jelenlévők figyelmét arra, hogy mindazoknak, akik esélyt kapnak a tudás, és az értékrend elsajátítására, megadatik a lehetősége annak, hogy a későbbiekben ők is esélyt adhassanak másoknak.
A megyéspüspök homíliája kezdetén, a székesegyház, a főiskola és a többi, majd 250 éves építészeti örökségünkről és építőik nagyságáról beszélt, köztük Migazzi bíboros-püspök nagylelkűségéről, akinek a székesegyházzal szemben lévő szobrát pont egy éve avatták fel. „Az épületeinket örökségül kaptuk, rajtunk múlik belakjuk-e, élünk-e ezekkel az építészeti adottságokkal és élünk-e saját adottságainkkal is. Az „esélyt kapni” kifejezésben benne van mindannak a lehetősége, ami által megtalálhatjuk helyünket a világban. Majd Jézusra, A TANÍTÓRA irányította a jelenlévők figyelmét: „Nekünk, keresztény embereknek az örökélet távlatából kell megkeresnünk feladatainkat, lehetőségeinket. Mi az Úristen szerint szemléljük életünket, aki Jézus Krisztus által megszólított minket és arra tanított, hogy mi az életünk legfőbb célja és hogyan éljünk”- hangsúlyozta a főpásztor.
Ezt követően Nagy Szent Gergely pápáról, egyházunk nagy tanítójáról elmélkedett, aki a saját korában hitével és óriási elhivatottsággal újította meg az akkori társadalmat. „Személyén keresztül megérthetjük: mi ma a mi feladatunk, a mai körülmények között mit kell tennünk, és milyen lehetőségeink vannak. Ismerjük fel a saját elhivatottságunkat, hogy előretekintve, a feladatainkra tudjunk koncentrálni. Az Úristen munkatársai vagyunk, ehhez kérjük a Szentlélek segítségét, aki megérteti velünk a nagy titkokat, segít eligazodni a világ dolgaiban és segít megtalálni az igazi értékeket”- buzdította a jelenlévőket a főpásztor.
A szentmise végén a főpásztor megáldotta a résztvevőket, kérte az Úristen kegyelmét az új tanévre, és buzdította a hallgatókat és tanárokat egyaránt: „Éljenek az eséllyel, amelyet az Úristen adott.”
A liturgiát követően kezdetét vette a tanévnyitó ünnepség, amelynek során Libor Józsefné Dr. rektor asszony köszöntötte a megjelenteket és külön üdvözölte az új hallgatókat. Köszöntőjében beszélt a találkozás öröméről, az emberi kapcsolatok fontosságáról. A főiskola tanárait és diákjait egy közösségnek nevezve beszélt a közösségi lét lényegéről, az egymásra való odafigyelésről, a közös örömökről és nagy közös célokról. Néhány gondolat erejéig kitért a főiskola eszközbővítésére, a sokszínű tanulmányi lehetőségekre, a folyamatos fejlődésre, és nem utolsósorban az intézmény keresztény értékrendjére. Arra ösztönözte a hallgatókat, hogy értékes idejüket töltsék hasznosan. „ A lovat el lehet vezetni a folyóhoz, de inni neki kell. A lehetőségek adottak, amelyre érdemes odafigyelni és élni velük” hangsúlyozta a rektorasszony. Beszéde végén mindenkinek azt kívánta, hogy a tanév kezdetét mindig jellemző lelkesedés tartson ki a tanév végéig és sok sikert kívánt minden hallgatónak.
A beszédet követően ünnepélyes fogadalomtétel következett, melynek során a diákok a katolikus értékek megtartására, a hivatásukra való lelkiismeretes felkészülésre tettek ígéretet, majd az elsős hallgatókat külön-külön kézfogassal üdvözölte és fogadta be a főiskola közösségébe a megyéspüspök és a rektorasszony. A veni sancte a Magyar Himnusz közös eléneklésével zárult.
Szöveg és képek: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 5. szombat
Lőrinc és Viktor
Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami...
Összes program »