CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Új Teológiai sorozat indult a Credo házban. A felekezetek közötti párbeszéd és barátság jegyében hónapról hónapra, egy-egy felekezet lelkipásztora tart előadást az Eucharisztia és a közösség kapcsolatáról.Célunk, hogy meghallgassuk egymást, közösen gondolkodjunk, építsük szellemi és lelki kincsestárunkat és együtt készüljünk a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.
Első alkalommal a katolikus oldal mutatkozott be. Dr. Fejérdy Áron, katolikus lelkipásztor Az Eucharisztia, mint Egyházat formáló ajándék témaköréről tartott előadást.
A következő alkalom október 10-én szerdán, 18 órakor lesz a Credo házban. Az est előadója Detre János evangélikus lelkész lesz.
Lonkay Márta, szervező – Credo-ház
Dunántúli szakrális helyeket látogatott meg a Váci Egyházmegye hitoktatóinak egy csoportja, közel hatvanan keltek útra. Különlegesség volt ezúttal, hogy a hitoktatókkal házastársaik is velük tartottak erre a zarándoklatra. A zarándoklat lelki vezetője Balogh László atya, a Váci Egyházmegye hitoktatási referense volt.
A Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. közös szervezésében 13. alkalommal elinduló Boldogasszony-zarándokvonatot és több mint 800 utasát Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte, majd Marton Zsolt váci megyéspüspök, a zarándokvonat lelki vezetője áldotta meg május 21-én a budapesti Keleti pályaudvaron.
Michael Wallace Banach érsek, pápai nuncius nagyon pozitívan értékelte a magyar katolikus iskolák munkáját a II. Lumen Educationis – Katolikus Oktatási Innovációs Konferencián tartott előadásában. Az eseményen a munkaerőpiac és az oktatás kapcsolata volt a fő téma, de a nap zárásaként átadták a Katolikus Innovációs Díjakat, valamint megünnepelték a Váci Egyházmegyében 10 éve működő Családi Életre Nevelés program jubileumát. A Szent Mihály Intézményfenntartó sajtóanyagát közöljük.
Új intézménnyel gyarapodott a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálata az Alsónémediben átadott Bóbita bölcsődével. A 14 férőhelyes bölcsődét Kelemen Zoltán plébániai kormányzó áldotta meg, Moys Gábor, a Szamaritánus Szolgálat lelkivezetőjével, valamint Faragó Csaba református lelkésszel közösen. Köszöntőt Dr. Tüske Zoltán, a település polgármestere mondott.2026. május 23. szombat
Dezső
Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged...
Összes program »