CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Harmadik alkalommal találkoztak a nagyothallók és siket testvérek az év során. Ezek a találkozások egy-egy lelki programmal gazdagított közös együttlétet jelentenek. Az első alkalom 2018 tavaszán, Kistarcsán volt. Nyáron, Mátraverebély-Szentkúton folytatódott és a közelmúltban három napos találkozót szerveztek a hallássérültek Fóton.Házigazdánk Sebők Sándor plébános atya nagy nyitottsággal fogadott minket, pedig elmondása szerint még soha nem beszélt ilyen jellegű közösség előtt. Nagy hálával tartozunk a fóti Szafranszky Miklósnak, feleségének Tündének és családjuknak, akik az étkezéseket és a programok megszervezését intézték a húsz résztvevő számára.
A péntek a megérkezés és a találkozás örömével zajlott. A szállás elfoglalása után közös szentmisével kezdtük az együttlétet. A szentmisén kivetítő segítette a megértést, mivel szavanként színezve volt a szöveg. Vacsora és zsolozsma után a bemutatkozás alkalmával magunkról meséltünk egymásnak. Társasozásra már alig maradt idő.
A szombat reggel fakultatív mise volt, de szinte mindenki eljött. A zsolozsmát és reggelit követően Sándor atya tartott nekünk egy érdekes elmélkedést Istenért érdemes fára mászni címmel. Két írótolmács és két jelnyelvi tolmács folyamatosan segített minket, hogy egyetlen szó megértése se okozzon problémát. Végig kiváló színvonalúak voltak a segítőink. Köszönjük nekik!
Szünetben lehetett elmélkedni, majd indultunk a Károlyi-kastélyba, ahol Erzsébet grófné fogadott és vezetett körbe a szépen felújított kastélyszárnyban. Sok fájdalmas történetet is mesélt, milyen nehéz helyzetbe kerültek, amikor államosították a kastélyt, és amikor romokban kapták vissza egy részét. A küzdelem a mai napig folyik.
Ezt követően elsétáltunk a parkban lévő tóhoz. Ebédünket a kastély másik szárnyában lévő étteremben fogyasztottuk el. A délutáni pihenő után Sándor atya második elmélkedésében a Ciszterna vagy forrás? kérdést járta körbe. A választ nekünk kellett megadnunk a csöndes elmélkedés alatt, majd a fórumon lehetet egymás közt megosztani az eredményeket. Szabadidőben lehetet tovább beszélgetni. Vacsorát követően zsolozsmáztunk, majd a várva várt esti agapé követezett, ahol sok finom házi süteményt kóstolgathattunk. Közben beszélgettünk, jeleltünk.
A vasárnapot zsolozsmával kezdtük, ahol szokás szerint minden imádságot kivetítve és színezve tudtunk követni. Reggelit követően Lauer Tamás diakónus egy 40 kérdéses teszt után a személyiség típusokat mutatta be. Ez alapján mindenki magára ismerhetett és megérthette miért is olyan ő vagy a másik.
Az ünnepi szentmisén ismét találkozhattunk a Károlyi gróf házaspárral. Tolmácsok jelelése és a színezett, kivetített szöveg teljesen érthetővé tette számunkra a szentmisét, melybe szolgálatunkkal is bekapcsolódtunk: felolvasással és az adományok oltárra hozásában. Misét követően a 160 éves templomot mutatta be nekünk egy idegenvezető, akiről kiderült, hogy még jelelni is tanul.
Ebéd után kicsit fájó szívvel vettünk búcsút egymástól, várva a következő – idei utolsó – találkozási alkalmat, amit Tatabányán szeretnénk megvalósítani.
Lauer Tamás diakónus
Váci Egyházmegye
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »