CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Az októberi Teológiai esten Detre János evangélikus lelkész tartott előadást az Úrvacsora evangélikus gyakorlatáról. Az eseményt a Credo házban szervezték meg. Az esten részt vett Dr. Beer Miklós megyéspüspök és Meláth Attila baptista lelkipásztor is.
Idén is meghirdeti katekéta-lelkipásztori munkatárs és kántor alapképzését, valamint hittanár-nevelőtanár mesterszakját az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A hitéleti képzésekre 2026. június 9-ig jelentkezhetnek az érdeklődők az intézmény honlapján elérhető elektronikus felületen. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola felhívását közöljük.
A megszentelt élet, vagyis a szerzetesek világnapjává nyilvánította 1997-ben Szent II. János Pál pápa Urunk bemutatásának ünnepét, népies névén Gyertyaszentelő Boldogasszony napját. A megszentelt élet napjának ünnepe egyben Mátraverebély-Szentkút első búcsúja is minden évben, amelyen szentmise keretében újították meg szerzetesi fogadalmukat a Váci Egyházmegyében élő szerzetesek Marton Zsolt püspök előtt.2026. február 4. szerda
Csenge és Ráhel
Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle...
Összes program »