CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
„Szeretet áradjon köztünk, szeretet gyúljon bennünk, szeretet töltsön el minket, add ezt nekünk Urunk!”Az egybegyűlteknek a délelőtt folyamán Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök tartott előadást, amelyben tanulságos történeteken keresztül világított rá a szeretet sokszínűségére és erejére. Elmélkedésében kitért a közös ima jelentőségére, a tanulás fontosságára és a lelki fejlődésben való segítségnyújtásra. „Az lenne a jó, ha minden héten megsebződnénk a Szentlélek tüzétől”- mondta, majd a folyamatos önvizsgálat szükségességét hangsúlyozta, „meg kell kérdeznünk magunktól és a többiekkel is beszélgetnünk kell arról: hogyan apostolkodunk, milyen sikereink, kudarcaink vannak az örömhír terjesztésében”- emelte ki előadása végén a szombathelyi főpásztor.
Ezt követően tanúságtételek hangoztak el, majd Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök mutatott be szentmisét. A bevezetőben arra kérte a jelenlévőket nyissák ki szívüket és lelküket, hogy a Szentlélek kegyelme eltölthessen mindenkit: „Legyünk az Úristen képmásai, tükrei ebben a világban!”
A főpásztor szentbeszédében a Cursillóról, mint a Jóistentől kapott csodálatos termőföldről beszélt, amelynek köszönhetően az Isten igéje szárba szökken és termést hoz. Arról az összetartozásról elmélkedett, amely a cursillósokat jellemzi, akik egymásra találtak és összekapaszkodva, kis közösségeket alkotva segítik egymást és embertársaikat.
Az egyház tagjainak, a hívő embereknek erősnek kell lenniük és reményt kell sugározniuk a világ felé. „Honnan fakad a mi reménységünk? Mi ad erőt nekünk?” - teszi fel a kérdést, majd megadja a választ: „Isten élő, eleven igéje bennünk kell, hogy éljen, nekünk Krisztus feltámadása és az örök élet reménye kell, hogy erőt adjon. Hinnünk kell a szeretet végső győzelmében, de ebben a hitben segítenünk kell egymást”. „A közös imádságunkból fakadjon a Szentlélek megerősítő ereje. Fogadjuk be Isten igéjét, hogy szárba szökkenjen az életünkben a krisztusi élet”- buzdította a jelenlévőket homíliája végén a Főpásztor.
A püspöki áldást követően a „Szeretet áradjon köztünk” kezdetű záróének alatt a cursillosok egymás kezét fogva énekeltek, így fejezték ki összetartozásukat. Majd a közös ebédet követően, a nap kiscsoportos foglalkozásokkal, lelkigyakorlatokkal folytatódott.
Szöveg és fotó: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Egy évvel ezelőtt, 2025 húsvétján indult a Váci Egyházmegye Lélekjelenlét podcast csatornája. Az induló műsor első vendége Marton Zsolt megyéspüspök volt, akárcsak most, az első évforduló alkalmából. Mai műsorunk különlegessége, hogy Püspök atya azokra a kérdésekre válaszol, amelyeket a hívek küldtek meg számunkra a facebook posztban szereplő felhívásunkra. A kérdések között a személyes kérdések mellett vannak papi, püspöki hivatásához kapcsolódóak, érkeztek a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos konkrét kérdések, valamint az Egyházról általában és az aktuális kihívásokról.
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Marton Zsolt megyéspüspök a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatta be a nagyszombati húsvéti vigília szertartását, amelyen a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították az asszisztenciát. A főpásztor szentbeszédében a Római levél gondolatait emelte ki a keresztségben új életre támadt emberről hangsúlyossá téve ezúttal a húsvéti szertartásban megújított keresztségi fogadalmakat.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, keresztútjának, halálának és temetésének napja. Az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon egyáltalán nem mutat be szentmiseáldozatot. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nagypénteki szertartást Marton Zsolt megyéspüspök vezette a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.2026. április 11. szombat
Leó és Szaniszló
Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó...
Összes program »