CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Szentírás vasárnapján, szeptember 30-án szentmise keretében emlékeztek meg a váci hívek az Olaszországból, Trento autonóm provinciából érkezett vendégekkel együtt Migazzi Kristóf bíboros-érsekről, volt váci püspökről a Váci Székesegyházban. A szentmise olasz és magyar nyelven folyt, amelyet Dr. Beer Miklós megyéspüspök celebrált Enrico Pret peioi plébános koncelebrálásával.

A szentmise elején a megyéspüspök olasz nyelven köszöntötte a Migazzi bíboros szülőföldjéről érkezett küldöttséget. Bevezetőjében örömét fejezte ki azért, hogy egy évvel ezelőtt, Migazzi Kristóf szobrának avató ünnepségén is részt vettek, s most újból eljöttek: „Migazzi személye összeköt bennünket, szellemi és hitbéli öröksége ma is példa és érték a számunkra, ezért adunk ma hálát. A Szentírás, az Isten igéje pedig tápláljon minket bármilyen korban élünk is.”

Szentbeszédében az evangéliumi üzenetekre hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy éljék át az Úristen útmutatását, majd az evangéliumi üzenetet összekapcsolta az ötödik cserkésztörvénnyel „a cserkész másokkal szemben gyengéd, magával szemben szigorú” gondolattal, amely arra tanít, hogy ne legyünk előítéletesek. „Ne ítélkezzünk a hitetlenek, a hitüket nem gyakorlók felett - Nem tudhatjuk, ki hogyan kapja meg a hit ajándékát. Nekünk szeretettel kell embertársainkat elfogadni és bízni abban, hogy a Jóisten nekik is megadja kegyelmét. Mi vagyunk a felelősek azért, hogyan képviseljük az evangéliumot” – hangsúlyozta a főpásztor.

A szentmise végén az olasz vendégek nevében Angelo Dalpez Peio polgármestere köszönte meg a Migazzi örökség ápolását és a testvéri fogadtatást. Barátságuk és tiszteletük jeléül emlékplakettet és a Migazzi Palotáról készült bronz kisplasztikát ajándékoztak a megyéspüspöknek.
A váciakat jelenlétével megtisztelte a Migazzi család két tagja is, akik köszönetüket fejezték ki a néhai bíboros emlékének ápolásáért.

A trentói közösség tagjai a Corpo Bandistico Val di Peio elnevezésű fúvószenekarral együtt érkeztek városunkba. A zenekar a szentmise alatt teljesített zenei szolgálatot, majd a székesegyház előtt adott koncertet, amely során a magyar, az olasz és a trentói himnuszt is eljátszották.
Szöveg és fotó: Bölönyi Gabriella
Váci egyházmegye
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 15. csütörtök
Teréz
Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek...
Összes program »