Huszonharmadik alkalommal találkoztak egymással a magyar egyházmegyék állandó diakónusai és házastársaik. Mintegy ötven diakónus gyülekezett október 11. és 13. között, az immár hagyományos helyszínen, a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos házban, felerészük a házastársával együtt. Az ITT – Imádság, Tanulás, Találkozás – találkozó központi témáját a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület adta. A diakónusok közösségét idén Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök tisztelte meg jelenlétével a találkozó zárónapján.

– „Adta magát” az Eucharisztikus Kongresszus – fogalmazott a találkozó témájáról csütörtök este Molnár Ferenc kecskeméti diakónus, a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat vezetője, a rendezvény egyik motorja. Ennek megfelelően állították össze a szervezők a találkozó programját is.

Október 11-e, csütörtök estéje a gyülekezéssel, majd a vesperás elimádkozása után az új és a régi tagok ismerkedésével telt. Magyarországon az 1980-as évek óta 170 állandó, azaz nem áldozópapságra készülő diakónust szenteltek a püspökök, szinte kivétel nélkül nős férfiakat; akik közül jelenleg 145 működik az egyházmegyék szolgálatában, valamint öt görögkatolikus állandó diakónus. Molnár Ferenc és a diakónustalálkozó papi felelőse, Füzes Ádám atya, a Kanter Károly Felnőttképző intézet vezetője idén is küldött meghívót a határon túli magyar ajkú egyházmegyék diakónusainak a püspökeik révén; de végül is csak a Nagyszombati Egyházmegye képviseletében jött el Olgyay Csaba diakónus és felesége.

Pénteken délelőtt kezdődött az érdemi munka, Versegi Beáta Mária nővér „Amit tudni akarsz a szentmiséről” című előadásával. A teológia és a keresztény antropológia doktora, a Nyolc Boldogság Közösség szerzetese leszögezte: a szentmisét, az eucharisztikus közösség ünneplését mindig Jézus Krisztus kezdeményezi; ő lát vendégül bennünket Testének és Vérének asztalánál. A mi célunk az kell legyen, hogy az eucharisztikus élet töltse be nemcsak a vasárnapot, de mindennapjainkat is. Beáta nővér a szentmise megszokott „felosztását” – az Ige és az Áldozat liturgiáját kiegészítette egy harmadik, személyes ponttal: a Szentáldozás liturgiájával. Az igében, ha én kész vagyok a párbeszédre, meg fogom hallani, mit mond ott és akkor nekem az Isten. Az Eucharisztiában egyetlen ünnepi pillanatba sűrűsödik a szeretet, az ajándék és az értem hozott áldozat. A szentáldozásban pedig átélem a békét, az egységet és a találkozást Istennel –­ fejtegette a nővér; hozzátéve, hogy a szentmise végén Jézus megáld, elküld a világba, de egyben vissza is vár minket önmagához.

Rövid szünet után Fábry Kornél atya, a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítésének felelőse tartott előadást MiNEK? KiNEK? MindenkiNEK! címmel. A kongresszus nevének betűszavára utalva Kornél atya még annak lehetőségét is felvetette, hogy az esemény hivatalos gyümölcse a NEKtarin lesz… Ezután azonban komolyra fordította a szót, és bevezetésként röviden áttekintette az eucharisztikus kongresszusok történetét az 1874-ben, Madame Emilie Tamisier kezdeményezésére, Lyonban tartott első ilyen eseménytől az 1938-as, monumentális budapesti Világkongresszuson át napjainkig és a közeljövőig. Fábry Kornél statisztikákkal, kisfilmekkel és képekkel illusztrálta azt a hatalmas készülődést, amely már több mint egy éve tart azért, hogy 2020-ban méltón tudjunk tanúságot tenni a világ felé Isten végtelen szeretetéről, aki emberré lett, és valóságosan köztünk maradt az Élet Kenyerében. Az atya felhívta a figyelmet, hogy a Nemzetközi Kongresszus nemcsak a főváros katolikusainak „szól”: például annak részeként elsőáldozás lesz Budapesten, amelyre az ország minden plébániájáról várják a jelentkezőket. Erről és a többi programról, pályázatról, készületről a Kongresszus magyar honlapján, a www.iec2020.hu címen tájékozódhatnak az érdeklődők – jelezte Fábry Kornél atya.

A szentmise és az ebéd után a résztvevők kiscsoportokban vitatták meg az eddig elhangzottakat. Ezután „természetesen” szentségimádás következett, majd Kovácsik Antal váci egyházmegyés diakónus vezetésével bűnbánati liturgián készültek a jelenlévők a szentgyónásra. A mai „ínséges időkben” igen nagy élményt jelentett, hogy a kiengesztelődés szentségét hat áldozópap kínálta a gyónóknak: a már említett Füzes Ádám és Fábry Kornél mellett Szilágyi János görögkatolikus atya, a lelkigyakorlatos ház igazgatója; valamint Blanckenstein György szentendrei plébános; Marton Zsolt, a Központi Szeminárium rektora és Kármán János, a váci diakónusképzés papi felelőse. A feszített tempó a vacsora után sem hagyott alább: a diakónus-feleségek Beáta nővér vezetésével tanácskoztak sajátos identitásukról, míg a férfiak választhattak Füzes Ádám homiletika-wokshopja és Molnár Ferencnek a világegyház diakónusairól szóló tájékoztatása között.

Szombaton reggel érkezett meg a lelkigyakorlatos házba Beer Miklós váci megyéspüspök, az idei főpásztor-vendég. A délelőtt során a püspök atya előbb az egyházmegyék diakónusi felelőseivel tartott kerekasztal-beszélgetést. „Ötven éve vagyok pap, alig több,  mint ötven év telt el a 2. Vatikáni Zsinat óta, és éppen az idén avatja szentté Ferenc pápa a zsinatot lezáró VI. Pált” – idézte föl az eltelt időt; megállapítva, hogy ez az ötven év bizony rövid idő, még ha a félelmetes szekularizáció és paphiány mellett láthatjuk a biztató jeleket is, például a diakonátus fejlődését. Kérdésekre válaszolva Beer Miklós a ma egyházának egyik legfontosabb tulajdonságaként a szociális érzékenységet jelölte meg. Isten 7,6 milliárd embernek adta a Földet, és nem annak a pár milliónak, akik ma a javakat birtokolják! – hangsúlyozta a püspök; hozzátéve, hogy csak akkor járunk Mesterünk nyomában, ha tudjuk: a mi feladatunk ezt a beteg világot meggyógyítani. A diakónusok sajátos karizmájáról Beer Miklós elmondta: noha a paphiány igen sok helyütt teszi szükségessé, hogy diakónusok plébániát vezessenek, az ő karizmájuk nem ez, hanem a szolgáló Krisztus megjelenítése a világban: a börtönökben, a kórházakban, a hátrányos helyzetűek, az idősek, a rászorulók, a katekumenek között.

A találkozó püspöki szentmisével, majd búcsúebéddel zárult.

Kép és szöveg: Magyar Bertalan

Váci Egyházmegye