CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye hitoktatóinak szakmai napját október 20-án a váci Piarista Gimnázium dísztermében szervezték meg.A program a reggeli regisztrációt követően szentmisével kezdődött, majd Kercza Asztrik OFM atya előadását hallgathatták meg a résztvevők, amelynek főtémája a hitoktató önbecsülése és elkötelezett hite volt. Előadása során feltette azt az összetett kérdést, hogyan támogatja a hitoktató missziós munkáját önbecsülése és hite, hol van a hitoktató helye, mit tehet, és mit ne tegyen?
„A hitoktatók legyenek olyanok, mint az orgona sípja, mert egy adott orgonasíp mindig ugyanazon a hangon szólal meg. A gyerekek számára nem én, hanem Jézus Krisztus a vonzó, vagyis az, hogy kegyelmi állapotban menjek be a csoportba közéjük.” - mondta Asztrik atya. A gyermek nem csupán a fülével hall, az ragadja meg leginkább, amit a szemével lát, és ha azt látja, hogy a hitoktató kegyelmi állapotban van közöttük, azt fogja tenni, amit kér tőle, így válik majd Krisztust követővé. Előadásában továbbá kitért a szülőkkel, a tantestülettel, a hittagadó háttérrel rendelkező kamaszokkal való kommunikációs sajátosságokra.
A közös ebédet követően Nényei Noémi tanár, hitoktató, nyolcgyermekes édesanya - Bábozás a hittanórán – című előadásával folytatódott, amelybe a hallgatóság interaktívan bekapcsolódhatott.
A nap folyamán a résztvevők megismerkedtek a hitoktatók továbbképzésének új rendszerével, kreditek szerzésének lehetőségével. Ehhez a szervezők bemutatót és fórum-beszélgetéseket fűztek, amelyeken a hitoktatóknak lehetőségük nyílt, hogy megvitassák, hogyan fogják alkalmazni a megszerzett ismeretanyagokat saját pedagógusi munkájuk során.
A szakmai nap szervezői internetes alkalmazás segítségével kérték ki a hitoktatók véleményét a tervezett változásokról. A vonatkozó kérdést kivetítették és a katekéták mobil eszközeik segítségével szavazhattak a 4 válaszlehetőség valamelyikére. Ennek a módszernek az előnye, hogy mindenki azonnal láthatta a közösség egészének véleményét, másfelől kedvet kaphattak arra is, hogy saját hittanóráikon is alkalmazzák a Kahoot.it alkalmazást.
Az egész napos program során a részvevőknek szentgyónási lehetőség volt biztosítva, illetve segédeszközök, könyvek, filmek, játékok vásárlására is alkalom nyílt a szünetekben.
***
Tornay Gábor hitoktatási koordinátor tájékoztatott, hogy a Váci Egyházmegye területén 2540 tanuló imádkozta a rózsafüzért október 18-án délelőtt a meghirdetett időpontban az állami iskolákban. Ötvenkét helyszínről jelezték eddig vissza a hitoktatók, hogy megérintette a gyerekeket a közös imádság élménye.
Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos zarándoklatot tartott munkatársainak és önkénteseinek 2026. május 30-án Bodajkon, a segélyszervezet alapításának 95., újjáalakulásának 35. évfordulója alkalmából. A Váci Egyházmegyei Karitász 22 tagja vett részt a szentmisén, négyen pedig Fehérvárcsurgótól Bodajkig zarándokoltak. A jubileumi találkozón közel 800-an vettek részt. A Katolikus Karitász sajtóanyagát szerkesztve olvashatják.
Magyarországon sokszor egyedülálló, a 21. századi oktatás szükségleteire válaszoló szakirányú továbbképzéseket hirdet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A két-négy féléves képzések hallgatói olyan területekről szerezhetnek speciális tudást, mint a neurodiverzitás-specifikus fejlesztőpedagógia, a drámajáték, a biblioterápia vagy az értelemközpontú személyiségfejlesztés. A képzésekre június 30-ig várják a jelentkezőket.
Különleges módon ünnepelte az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tizenötödik születésnapját. Uzsalyné dr. Pécsi Ritától, az Organikus Pedagógia Egyesület elnökétől vehette át az intézmény igazgatónője, Pozsár Andrea az Organikus Nevelési Intézmény címet. A Szent Mihály Intézményfenntartó cikkét olvashatják.
Közös családi lelkinapot rendezett június 6-án, szombaton Szalmatercsen a Váci Egyházmegye Irgalmas Jézus Cigánymissziója, valamint a Beer Miklós nyugalmazott püspök által alapított Szent Ferenc Szegényei Alapítvány. A programon tizenkét településről vettek részt családok. Bágya János, cigánypasztorációs referens írását olvashatják.2026. június 11. csütörtök
Barnabás
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket!...
Összes program »