A jeles alkalomra összegyűltek tisztelői, egykori énekesei és tanítványai, akik hálát adtak szentéletű lelki atyjukért és boldoggá avatásáért imádkoztak. A zenei szolgálatot a Mátyás templom, a Váci Székesegyház és a Máriaremetei bazilika összevont kórusa végezte, az OMCE vezetői: Tardy László társelnök, Varga László központi igazgató és Tóth József titkár vezényletével.

A szertartás elején a kegyhely plébánosa köszöntötte a megjelenteket, akik közül sokan ismerték személyesen is Werner atyát, de eljöttek oldalági rokonai, tanítványai, kórusainak tagjai és a szomszédos XXIII. János Otthon lakói is részt vettek a szentmisén. Esterházy László bevezetőjében Werner Alajos életszentségét hangsúlyozta, aki Istent mindenek felett szerette, felebarátjainak, híveinek, barátainak és az ifjúságnak mindig segítségére volt.

Beer Miklós homíliájában a néhai lelkipásztor önként vállalt szenvedéséről, Jézus Krisztusért elviselt megaláztatásairól, üldöztetéséről, fogságáról elmélkedett, majd a közeledő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra utalva, kiemelte, hogy ő ahhoz a papi nemzedékhez tartozott, akik a szent zene szolgálatával vettek részt 1938-ban, Budapesten a 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Elmélkedésében elmondta, hogy Werner atya a karnagy és zeneszerző többek között Harmat Artúr, Bárdos Lajos, Forrai Miklós, pedagógustársa is volt, akiknek zenéjén keresztül, ma is, az Úristenhez imádkozunk és emeljük fel szívünket, tanításuk, zeneműveik és írásaik pedig mindmáig meghatározóak jelentőségű a magyar egyházzenei életben.

„Werner atya többször volt börtönben, ott írta meg Mercedes-miséjét a Fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletére, amelyet 50 éve énekelünk a szentmiséken” – hívta fel a jelenlévők figyelmét a főpásztor. Majd a cecíliánus szemléletmódról és lelkiségről beszélt, amelyet a néhai egyházzenész mindvégig képviselt. „ A vértanúság kockázatával szolgálta népünket, tehetségével. Kérjük közbenjárását, hogy ebben az elpogányosodott világban újra éledjen az emberek szívében a hit, hitünkről tanúságot tudjunk tenni, a reményben meg tudjunk erősödni. Kérjük a Szűzanya, a Fogolykiváltó Boldogasszony, Magyarok Nagyasszonya közbenjárását, azért, hogy erősítsen meg a Szentlélek minket abban a hitben, hogy az Eucharisztiában Jézus itt van velünk és minden szeretetünk forrása belőle fakad” – imádkozott szentbeszéde végén a megyéspüspök.

A szentmise végén az egyesített kórus ajkán felzúgott Werner atya vegyeskari Te Deuma, melyben az énekkar és a nép egymásnak felelgetve énekel. Az egyház legrégibb, egyben legszebb magasztaló hálaadó éneke ez, szövege a IV. században keletkezett, sőt egyes részei, elemei még korábbra, a vértanúk korába vezethetők vissza.

Ezt követően mindenki kivonult Wener Alajos sírjához, amelyen koszorút és mécseseket helyeztek el, ez alatt a gregorián Salve Regina és magyar Mária énekeink dallamai szálltak az ég felé.

A koszorúzás után a plébánián tartotta az OMCE évi közgyűlését. Tardy László bevezetője után Varga László atya tartott előadást elődjének életéről. Többen saját, személyes történeteiket megosztva emlékeztek Lojzi bácsira (ők csak így emlegették) tanítójukra, lelki atyjukra, karnagyukra, rokonukra. A spontán megemlékezések konklúziója mindig egységes volt: életszentségét méltatták, az erények hősies fokú gyakorlását kiemelt módon a szegénységben, de az egyeneslelkűségben és a szenvedések viselésében is. A lelkiségét illetően kontemplatív istenkapcsolatát hangsúlyozták.

Vannak, akik rendszeresen kérik segítségét és élvezik közbenjáró támogatását.  Anyagias és szekularizált világunkban emléke legyen áldott, lánglelkű személyisége pedig az erények gyakorlásában legyen példaképünk.

Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella

Váci Egyházmegye