CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
„Hogyan marad meg Isten szeretete abban, aki – bár bőven van neki a világ javaiból –, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét?” 1Jn3.17.Ferenc pápa a tavalyi évben hirdette meg először a szegények világnapját Krisztus király vasárnapját megelőző vasárnapra, amely Magyarországon minden évben nagyon közel esik Árpádházi Szent Erzsébet napjához, így a Karitász dolgozói mindkét ünnepről megemlékezve gyűltek egybe a szolgáló szeretet jegyében.

Beer Miklós szentbeszédében a Szentatya szegények világnapjára kiadott üzenete kapcsán elmélkedett a szegények, elesettek, betegek, rászorulók, hajléktalanok sorsáról és nehézségeiről, „Olyan egyértelmű, hogy a az elesettekben, a rászorulókban Jézus arcát kell felfedeznünk” - hangsúlyozta. Majd Szent János szavain keresztül teszi fel a kérdést „Hogyan marad meg Isten szeretete abban, aki – bár bőven van neki a világ javaiból –, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét? Nem zárhatjuk el szívünket a testvéreink elől”- hívta fel minden jelenlévő figyelmét a főpásztor.

Elmélkedésében kitért Szent Márton és Szent Erzsébet életpéldájára, akik felismerve a krisztusi tanítást, segítettek testvéreiken. Majd a Karitász munkatársainak áldozatos munkáját méltatva beszélt arról a feltétel nélküli szeretetről, amely nem ítéli meg embertársát. „ Nem nekünk kell megítélnünk embertársainkat, hogy miért vannak ilyen vagy olyan helyzetben. Nem a mi érdemünk, hogy milyen családba és milyen körülmények közé születünk. A Jóisten azért adja az ajándékait, hogy azokon, általunk a rászorulókon is segítsen. A világot és annak javait minden ember ajándékba kapta. Tekintsünk erre mindig így.”- zárta homíliáját püspök atya.

A szentmise végén a megyéspüspök megköszönte a karitászos munkatársak szeretetteljes munkáját, kiemelve, hogy ők mutatják meg az egyház igazi arcát tevékenységükkel, segítségükkel. Majd Fieszl Csabával, a Váci Egyházmegyei Karitász igazgatójával átadta a Szent Erzsébet díjat, annak a négy önkéntesnek, akik az egyházmegyében a kiemelkedően végezték a karitatív munkát.

A szertartást követően a karitász munkatársai mindenkinek adtak az Erzsébet kenyérből, a 25 karitászcsoport képviselői pedig saját településeikre is vittek a megáldott kenyérből.
***
Díjazottak:
Fidesz Istvánné - a Vác-Deákvári Karitászcsoport önkéntese
Fidesz Istvánné, Erzsike 2005. óta a Vác-Deákvári Egyházközség Szent Erzsébet Karitasz Csoportjának aktív tagja. Munkájával segíti a közösség működését, szolgálatát. Minden szolgálatban szorgalmasan és lelkiismeretesen részt vesz. A közösségi rendezvényeket akár egyházközségi, akár egyházmegyei szinten munkájával, szolgálatával segíti. A rendezvényeket olyan módon is segíti, hogy süteményeket, szendvicseket készít a közösség javára, valamint rendszeresen főz a plébánián, ha vendégek érkeznek. Sokat segít a szeretetcsomagok összeállításában és akár házhoz szállításában is. Nagy létszámú hittanos gyermektáborainkban, reggeli készítéssel, felszolgálással járul hozzá annak sikeréhez. A templom, a plébánia, valamint közösségi helységeink takarításában is részt vesz, mint szervező és takarító. Nemcsak szervezett módon, hanem magánemberként is fölkeresi környezete rászoruló embertársait, és rendszeresen juttat számukra valamilyen adományt, valamint hozzásegíti őket ahhoz, hogy emberi méltóságukat megőrizhessék.
Magyarné Baricz Anikó - a Vác-Alsóvárosi Karitászcsoport önkéntese
Magyarné Baricz Anikó korábban külső segítőként igyekezett a nehéz helyzetben lévők mindennapjait megkönnyíteni. Több mint 5 éve csatlakozott a Vác-Alsóvárosi Szent Anna Karitászcsoport önkénteseihez. Azóta lendületesen, lelkiismeretesen, rugalmasan és rendkívüli odaadással végzi karitatív munkáját. A fizikai munkától kezdve a könyvelésig, a gyűjtések és a gyermektáborok szervezésétől az idős egyedülállók látogatásáig mindenben lehet rá számítani. Gyakran saját felajánlásból vásárol és adományoz, majd ki is szállítja a szükségben lévőknek. A karitász rendezvényeket akár egyházközségi, akár egyházmegyei szinten munkájával, szolgálatával segíti. Mindig rendelkezésre áll, hogy segítsen.
Nagyné Bozsó Margit - a Tiszaföldvári Karitászcsoport önkéntese
Nagyné Bozsó Margit a Tiszaföldvári Szent Rita Karitászcsoport tagja. Már 5 éve - kitartóan, mindennap segít egy idős, beteg testvért. Két évig a beteg otthonában a háztartás ellátásában, 3 éve pedig az Idősek otthonában látogatja. Segít az idős beteg étkezésénél, tisztálkodásánál, öltözködésénél, meghallgatja őt, tudja mire van szüksége, amit az otthon nem tud biztosítani számára pótolja. Együtt imádkozik az otthonban lakó beteggel. Tevékenysége Teréz anya gondolatát tükrözi: „Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket nagy szeretettel.” Szeretettel és alázattal végzett tevékenysége mindenki számára példaértékű.
Bukovszki Péterné - a Dabasi Karitászcsoport önkéntese
Bukovszki Péterné - Erzsike a Felső-Dabasi Karitászcsoport 2009-es megalakulása óta aktív tagja a csoportnak. Minden tevékenységben lehet rá számítani: a nyári táboroztatások alkalmával, egész héten részt vesz a táborozók kiszolgálásában. A ruhaosztások és csomagkészítések során is mindig szorgalmasan dolgozik. A minden évben megrendezésre kerülő karitászbál szervezésében is részt vállal. Sokrétű karitatív tevékenységét egyszerűen és alázattal végzi. A karitászcsoport tagjai bíznak benne, hogy még nagyon sokáig erősíti a közösségüket.
Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.
Egyre korábban jutnának el a gyerekek a szerhasználatig és a függőségig. A droghasználat még keresztény családokban is probléma lehet. A rendelkezésünkre álló lehető legjobb drogprevenció a családi viszonyrendszer, ahol a gyerekek figyelmet kapnak, felelősségük van, és identitásformáló lehetőségeket kínálunk számukra. Ha egy gyereknek van feladata, felelőssége, értékesnek érzi magát a saját közösségén belül, az védőhálót jelent számára. Tóth Mátéval, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerhasználat visszaszorításáért felelős szakterületi vezetőjével, aki szociális munkás és családterápiás szakember is, Király Eszter beszélget a Lélekjelenlét legújabb adásában.2026. november 2. hétfő
Achilles
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az...
Összes program »