CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
2018. november 16-án, a délelőtti órákban került sor a dömsödi új templom épületének alapkő letételére. A nyitórendezvényt és sajtótájékoztatót Nemeskürti Ferenc atya nyitotta meg, majd Bencze István polgármester úr mondta el köszöntőét.Ezt követően Dr. Beer Miklós váci megyésüspök üdvözölte az egybegyült vezetőket és a helyi lakosságot, majd azt hangsúlyozta, hogy „az alapkőletétel és az időkapszula elhelyezése a jövőről szól és most amikor az Úristen áldását kérjük az alapkőre és benne az időkapszulára, ezzel együtt az Úristen akaratát kérjük, és keresztségünk emlékére áldjuk meg a helyet.” A jelenlévőknek azt kívánta, teljék örömük az újonnan felépülő templomban, de ne feledjék, hogy az élő egyház és közösség a hívekből tevődik össze. Majd azt kérte, hogy tartsanak össze és építsék fel együtt az Útisten dicsőséges országát.

A köszöntők után mindenki együtt imádkozta a Miatyánkot, a megyéspüspök kérte az Úristen megszentelő áldását az időkapszulára és megáldotta azt, illetve a templom helyét, majd sor került az időkapszula leengedésére az alapkőbe.
***
Dömsödön 1928-ban szentelték fel a már lebontott régi, neogótikus stílusú, torony nélküli templomot, mely a település központjában állt. A templom méretében, szerkezetében és technikailag sem volt alkalmas az egyházközség pezsgő hitéleti és közösségi életének szolgálatára. Olyan rossz állapotban volt, hogy lebontása vált szükségesé. Ebből kifolyólag igény jelentkezett egy új, a kor követelményein túl a hitélet elmélyítését is segítő templom felépítésére.

Az új templom tornyában helyezik majd el, a közel száz éve az udvari haranglábról misére hívó harangot. Az új templom templomtere száz fő befogadására lesz alkalmas, illetve kialakítanak egy közösségi teret is amely a közösségi hitélet gyakorlására és hitoktatásra lesz alkalmas teakonyháva együtt. A templomhoz kapcsolódó épületrész sekrestyét, egy külön bejárattal bíró plébániai irodát, és akadálymentesített vizes blokokkot fog magában foglalni.
Fotó: Dobos Gábor
Váci Egyházmegye/bg
| Dömsöd táblaterv_végleges.pdf |
A PDF dokumentumok megjelenítéséhez töltse le az ingyenes Adobe Readert az Adobe honlapjáról!
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.
Egyre korábban jutnának el a gyerekek a szerhasználatig és a függőségig. A droghasználat még keresztény családokban is probléma lehet. A rendelkezésünkre álló lehető legjobb drogprevenció a családi viszonyrendszer, ahol a gyerekek figyelmet kapnak, felelősségük van, és identitásformáló lehetőségeket kínálunk számukra. Ha egy gyereknek van feladata, felelőssége, értékesnek érzi magát a saját közösségén belül, az védőhálót jelent számára. Tóth Mátéval, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerhasználat visszaszorításáért felelős szakterületi vezetőjével, aki szociális munkás és családterápiás szakember is, Király Eszter beszélget a Lélekjelenlét legújabb adásában.2026. november 2. hétfő
Achilles
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az...
Összes program »