CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Tizenegyedik alkalommal szervezi meg az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciót hazánkban a Katolikus Karitász.A „Tárjátok ki szíveteket” adventi segélyprogram-sorozat keretében zajló jótékonysági akciót több mint 300 helyszínen rendezik meg országszerte. Az egy hétig tartó rendezvénysorozat alkalmával minden nap egy kiemelt program is megrendezésre kerül, amelyen színes programokra, jótékonysági koncertekre és közösségi gyertyagyújtásokra várják az érdeklődőket, a segíteni szándékozókat. Több helyszínen – főtereken, adventi vásárokban, templomok előtt – a karitász önkéntesei a járókelőkkel együtt mécsesekből szívet vagy a Karitász jelét, a lángoló keresztet formálják majd meg, amely a nélkülözőkkel való sorsvállalást jelképezi.
Reményeink szerint gyermekek, fiatalok és idősebbek egyaránt bekapcsolódnak majd és meggyújtják a maguk mécsesét és lehetőségeikhez mérten adományokkal hozzájárulnak a rászorulók megsegítéséhez. A gyertyákért felajánlott adományokból a Karitász a hátrányos helyzetűek téli megsegítésére fordítja. Ételosztások, élelmiszercsomagok, kályhák és tűzifa nyújt majd valódi segítséget családok százainak
A szolidaritási hét országos megnyitója Pécsen, a Széchenyi téren lesz december 2-án 16.15-től, az adventi vásárhoz kapcsolódóan.
A nyitóünnepségen beszédet mond Udvardy György megyéspüspök és Écsy Gábor, a Karitász országos igazgatója.
Az Egymillió csillag a szegényekért akció 1998-ban Franciaországból indult el Európában. Hazánk 2008-tól vesz részt önállóan ezen szolidaritás-akcióban. Az „egymillió csillag” akcióban ma már 15 ország vesz részt. Az akció célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak felé.
A Karitász adventi segélyprogramjaiba több módon is be lehet kapcsolódni:
· A 1356-os adományvonalon egy hívással 500 forinttal támogathatják a munkánkat.
· Csekkes befizetéssel, banki átutalással bármilyen összeggel hozzájárulhat a karácsonyi segélyprogramjainkhoz és évközi munkánkhoz is.
· Az egyházmegyei Karitász központokon és a meghirdetett gyűjtőpontokon keresztül egy helyi program támogatásába is bekapcsolódhat tárgyi vagy pénzadományával.
Az Egymillió csillag a szegényekért hét kiemelt programjai:
DECEMBER 2., – PÉCS, SZÉCHENYI TÉR – ORSZÁGOS MEGNYITÓ
16.15 – Ünnepi beszédet mond: Udvardy György megyéspüspök és Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója
Közreműködik:
Szőke-Tóka Nikolett énekes
Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója
Pécsszabolcsi Fúvós Zenekar
16.45 – közös gyertyagyújtása téren
17.00 – forró teával és zsíros kenyérrel várják a Karitász önkéntesek a jelenlévőket
DECEMBER 3. – VÁC, MÁRCIUS 15. TÉR
16.15 –Beer Miklós megyéspüspök nyitó beszéde, majd közös gyertyagyújtás
16.30 – Ünnepi műsor
Közreműködik:
Váci Bartók–Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola AMI diákjai
Pivár Ignác Általános Iskola és Speciális Szakiskola tanulói
Toldi Tamás énekes, dalszerző
Tornay Gábor, a Crocodeal együttes énekese
DECEMBER 5. – BUDAPEST, SZENT ISTVÁN-BAZILIKA
18.00 – szentmise
Kb. 18.45 – Jótékonysági hangverseny a bazilikában
Közreműködik:
István Király Operakórus
Schnöller Szabina, Heim Mercedes, Komáromi Márton, Jekl László énekes szólisták, Mészáros Zsolt Máté orgonista, vezényel: Somogyváry Ákos.
A koncert után, várhatóan 19.30-tól, közös gyertyagyújtás a bazilika lépcsőin
DECEMBER 6. – NYÍREGYHÁZA, MAGYAROK NAGYASSZONYA-TÁRSSZÉKESEGYHÁZ
17.00 – Ünnepi műsor
Közreműködik:
Bárdos Lajos Énekkar, Józsavárosi Görögkatolikus Egyházközség kórusa, vezényel Gebri József
18.00 – szentmise
DECEMBER 7. – SZENTES, KOSSUTH TÉR
13.00 – Köszöntőt mond Gruber László plébános
13.10 – Ünnepi műsor a Szent Erzsébet Római Katolikus Iskola diákjainak közreműködésével
vers, néptánc és színdarab: A szeretet ereje – Szent Erzsébet legendája nyomán.
DECEMBER 8. – BAJA, SZENTHÁROMSÁG TÉR (VÁROSHÁZ ELŐTTI SZÍNPAD)
16.00–17.00
Megnyitó beszédet mond Fekete Szabolcs kanonok, plébános, iskolalelkész
Köszöntőt mond Zöld László Csabáné önkormányzati képviselő és Cselik Beatrix, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyei Karitász igazgatója
Ünnepi műsor
Közreműködik:
Szent Balázs Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Magyarok Nagyasszonya Katolikus Általános Iskola (Sükösd)
Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola növendékei (Nagybaracska)
Közös gyertyagyújtás
DECEMBER 9. – KAPOSVÁR, KOSSUTH TÉR – ORSZÁGOS ZÁRÓ RENDEZVÉNY
17.00–18.00
Köszöntőt mond Varga László megyéspüspök és Feketéné Szabó Márta, a Kaposvári Egyházmegyei Karitász igazgatója
Ünnepi műsorban közreműködik:
Fény Gyermekei Katolikus Ifjúsági Zenekar
Kaposvári Roxínház színművészei
Katolikus Karitász
Váci Egyházmegye
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 16. péntek
Gál
Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre...
Összes program »