CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Advent első hetében a Vác-deákvári Plébánia és a Szent Család Katolikus Óvoda adventi lelkigyakorlatot szervezett az óvodások szüleinek, amelynek célja a lelki feltöltődés és a szülők közötti kapcsolat elmélyítése volt.A találkozó vendégeként előadást tartott Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök, aki a várakozás két legfontosabb megjelenítődéséről beszélt. Az egyik a gyermekvárás, amelyet minden szülő átél gyermeke születése előtt. A másik az Úrral történő találkozásra való várakozás, az örök életre való készülődés. E két megközelítést a Főpásztor összekapcsolta: „Mindkét várakozás benne van a Karácsonyban, az Úrjézus elhozta az emberiségnek a megváltást, azzal, hogy a Mennyei Atya mindnyájunkat hazavár az atyai házba. Krisztus születésének ünnepe alkalom arra, hogy hálát adjon minden szülő a gyermekéért/gyermekeiért, ugyanakkor az örök életre való felkészülés is teljes egészében benne van a Karácsony üzenetében” hangsúlyozta. Majd arra buzdította a jelenlévőket, mindenki lehetőségeihez képest adjon valami kicsi jót az Úristentől kapott világhoz.
Rolik Róbert plébános atya folytatva püspök atya adventi gondolatait kiemelte: „a készülődés mellett tudatosítsuk magunkban, hogy Jézus közöttünk van. Legyünk a kiengesztelődés eszközei, éljünk úgy, hogy tanúságot tudjunk tenni arról, hogy Őt képviseljük.” Ezt követően külön beszélt azokról az „eszközökről” (szentgyónás, ima, szentírásolvasás, lelkigyakorlat, szent család járás hagyománya), amelyek a Jézussal való kapcsolat örömének felszítását szolgálják. Előadása második részében az odaadottságról elmélkedett: „adjuk oda magunkat, ajándékozzuk oda időnket Istennek és embertársainknak” - világított rá a legszebb ajándékra.
Az előadások között Gável András vezetésével hangoztak el dicsőítő énekek. Az együttlét egytized rózsafüzér elimádkozásával ért véget, amelyet azért mondtak el az egybegyűltek, hogy mindenki otthonában legyen jelen Jézus.
Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.
Egyre korábban jutnának el a gyerekek a szerhasználatig és a függőségig. A droghasználat még keresztény családokban is probléma lehet. A rendelkezésünkre álló lehető legjobb drogprevenció a családi viszonyrendszer, ahol a gyerekek figyelmet kapnak, felelősségük van, és identitásformáló lehetőségeket kínálunk számukra. Ha egy gyereknek van feladata, felelőssége, értékesnek érzi magát a saját közösségén belül, az védőhálót jelent számára. Tóth Mátéval, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerhasználat visszaszorításáért felelős szakterületi vezetőjével, aki szociális munkás és családterápiás szakember is, Király Eszter beszélget a Lélekjelenlét legújabb adásában.2026. november 2. hétfő
Achilles
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az...
Összes program »