CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A váci Püspöki Palota dísztermében, Szent Miklós napján dr. Beer Miklós váci megyéspüspök ünnepi keretek között vehette át a bécsi székhelyű EUROPEAN FATW A COUNCIL FOR HALAL TRANSACTIONS szervezet elismerését, amelyet az egyetemes emberi értékrend védelméért kapott.A rendezvényen a szervezet elnöke dr. Abdel Rahman Mihalffy Sheik, beszélt a „HALAL”, mint fogalom jelentéséről. A szó maga arra utal, ami megengedett, illetve törvényes a hagyományos iszlám jog (sharia) szerint, főleg az étkezés területén. A szervezet azonban bővített értelmezést ad és az értékek képviseletét az egyetemes emberi értékek védelmét vonja a fogalom alá. Fogalommagyarázatát követően a kitüntetett főpásztort méltatta: „Dr. Beer Miklós egész életében az evangéliumot képviselte, aki a szükséget szenvedők felé mindig odafordult.” Példamutató életéért, szociális missziójáért és az ember, mint legnagyobb érték képviseletéért adták át részére az oklevelet.
Ezt követően a váci megyéspüspök megköszönte az elismerést, amelyet „megerősítő bátorításnak” vesz - fogalmazott -, és reményét fejezte ki az iránt, hogy a jövőben is megtartja a jó és az evangéliumi igazság képviseletét. Majd a történelemben megélt nehézségeken és tragédiákon keresztül mutatott rá a vallásközi párbeszéd fontosságára.
Az ünnepi program Beer Miklós megyéspüspök névnapi köszöntésével folytatódott, majd a rendezvény közös imával, énekkel és szeretetvendégséggel ért véget.
Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Pécelen, a Magyarok Nagyasszonya-templom búcsúnapján a hívek nemcsak égi Édesanyánk oltalmát ünnepelhették, hanem a városhoz is kötődő Boldog Bódi Mária Magdolna emléke előtt is tisztelegtek. Október 4-én, vasárnap az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Udvardy György veszprémi érsek volt, aki megáldotta a vértanú új szentképét, átadta ereklyéjét és megnyitotta a róla szóló emlékkiállítást. A Magyar Kurír írását adjuk közre.
2026. október 2-án este ismét megtelt imádsággal a kosdi Árpádházi Szent Erzsébet plébániatemplom, ahol a hagyományos „Rózsaeső imaestre” gyűltek össze a hívek. A lelki alkalmon a jelenlévők Lisieux-i Szent Terézzel együtt fordultak Jézus felé, aki az egész este valódi középpontja és főszereplője volt. Kis Szent Teréz életpéldájához hűen a rendezvény most is arra hívta a résztvevőket, hogy gyermeki bizalommal hagyatkozzanak Krisztus végtelen szeretetére, és kérjék a fiatalon elhunyt egyháztanító hatékony közbenjárását. Revóczi Zoltánné összefoglalóját olvashatják.
A Váci Egyházmegye idén negyedik alkalommal szervezte meg az egyházmegyében szolgáló állandó diakónusok feleségei számára a „lelki wellnesst” Mátraverebély-Szentkúton. Ez a találkozás most is csevegéstől és nevetéstől volt hangos, elvégre ebben az évben 15 diakónusfeleség jött el nyüzsgő életéből egy kis pihenésre. Tálosiné Kiss Teodóra írását szerkesztve közöljük.2026. október 13. kedd
Ede és Kálmán
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így...
Összes program »