CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
„A legnagyobb szeretet” címmel hirdette meg nemzetközi rajzpályázatát a TILMA a Gyermekművészetért Alapítvány. „…Jézus Krisztus a legnagyobb szeretet bizonyságát adta nekünk a kereszten és az Eucharisztiában forrást is ad ahhoz, hogy a szeretetünkkel mi is megjeleníthessük Őt. Csodálkozva nézegetve a gyermekrajzokat, elámulunk, hogy gyermekszemmel ők mit fedeztek fel, mit láttak meg a Jézusi Titokból és hogyan tudják számunkra is egy-egy árnyalattal láthatóbbá, felfoghatóbbá, érzékelhetőbbé tenni Isten jelenvaló szeretetét” – küldte sorait a katalógushoz Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök, külön is kiemelve a lelkes szervező, Basa Ottóné Erzsébet (Zsizsi) szerepét, aki vallja: ezekkel a rajzokkal közösen imádkozunk.
A kisvideóban Zsizsi a TILMA Alapítvány eddigi 14 évéről mesél.
Rajzpályázat az Oltáriszentségről IDE KATTINTVA
Batikolt Guadalupe Szűzanya IDE KATTINTVA
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »