CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány immár 13. éve rendezi meg az adventi időszakban a LAURUS komolyzenei díjátadó gálaestjét Vácott, a Püspöki Palota dísztermében. Ezen az ünnepi esten köszönetet mondanak mindazon személyeknek (magánszemélyeknek, cégeknek), akik segítik a szervezet munkásságát, működését, és a fogyatékkal élő ellátottakat önzetlenül támogatják.Minden alkalommal 2-3 díjat osztanak ki, melyet a gála házigazdája Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök és az Alapítvány kuratóriumának képviselője ad át (Az eddigi díjazottak: http://lampas92.hu/tamogatas/laurus-dijazottjaink/).
Az idei év kitüntetettjei: Dobos Menyhért a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, a BEKO Csoport és az ERSTE Bank.
A Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány több mint 25 éve, mintegy 160 jellemzően értelmi fogyatékos fiatal felnőtt lakhatását, ellátását, foglalkoztatását és művészeti képzését teszi lehetővé 17 önálló intézményben, emberléptékű családias környezetben. Fontos alapelv, hogy minden ellátottnak személyre szabva a lehető legmagasabb integrációt és lehetőségek széles palettáját biztosítsa.
Közel 20 éve biztosítanak valódi munkahelyeket, ahol a kézműves kismesterek környezettudatos módon re-design termékek készítésével, és számos hagyományőrző mesterséggel foglalkoznak. A fogyatékkal élő munkatársak foglalkoztatásával kapcsolatban az egyik legfontosabb üzenetük a környezettudatosság és az újrafelhasználás.
A 15 éves kortárs képzőművészeti programok keretében készült alkotások jól reprezentálják, hogy ezek a sérült, ám tehetséges alkotók milyen érzékenységgel tudják bemutatni a világunkat.
További információ: www.lampas92.hu
***
A díjátadó est részletei:
A rendezvény 2018. december 13-án, csütörtökön 18.00 órától került megrendezésre Vácott, a Püspöki Palota (Vác, Migazzi Kristóf tér 1.) dísztermében.
A díj átadását ünnepi köszöntők előzték meg, majd meglepetés koncertet adtak a váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Iskola növendékei, Cs. Nagy Ildikó zongoraművész vezetésével, ezt követte a díjátadás, és végül a záró beszéd.
A gálaest után állófogadás, díszvacsorát és a sérült fiatalok legnagyobb örömére karácsonyi tombolahúzást rendeztek a szervezők.
Az est fővédnöke és házigazdája: Dr. Beer Miklós megyéspüspök volt. A műsort Takács Bence előadóművész vezette.
Forrás: Lámpás Műhely
Fotó: Makrai Ádám
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »