CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
„Minden próbatétel, amelyet átéltünk, a javunkat és az üdvösségünket szolgálja.”Püspök atya szentbeszédében az idő haladásáról, az év végi számadásról, és a hálaadásról elmélkedett. Beszélt az emberi életeket meghatározó események személyiséget formáló hatásairól, és az igaz emberré válásról. „Az idő rajtunk hagyja a nyomát. Az idő során alakulunk emberré, míg megérünk az örökkévalóság számára. Számot kell vetnünk önmagunkkal, hogy az elmúlt év során mennyire sikerült igaz emberré válnunk a cselekedeteink és a velünk történt események által. A számvetés során ki kell térnünk kísértéseinkre is” – mondta.
Hangsúlyozta, hogy az erényes életért sokat kell küzdeni, a kísértések fölött, győzelmet kell aratni. De ugyanígy fel kell tennünk azokat a kérdéseinket is, amelyek örömeinkkel kapcsolatosak: minek tudtunk örülni, örömünk telt-e a Jóistenben, embertársainkban? Varga Lajos kiemelte az elfogadást, mint olyan tulajdonságot, ami segít a pozitív isteni és emberi kapcsolatok kialakításában és ennek során az ember el tud jutni az igazi hálaadáshoz. „A sikertelenségből, a nehézségekből sokat tanulhatunk. Minden próbatétel, amelyet fel tudunk így használni, a javunkat és az üdvösségünket szolgálja. A Jóisten feleslegesen nem tesz próbára minket”- mondta. Majd az önmagunkkal, és másokkal való megbékélésre is kitért. Ezt követően homíliáját a plébánia 2018-as évi statisztikai adatainak ismertetésével folytatta.
A szentáldozás után felcsendült a Te Deum, majd szentségimádásra került sor. A szentmise a Pápai és a Magyar Himnusz eléneklésével zárult. A szentmisén a székesegyház Szent Cecília kórusa teljesített zenei szolgálatot, Varga László karnagy vezényletével.
Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 3. kedd
Győző
Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát...
Összes program »