CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Varga Lajos váci segédpüspök, valamint Beke Margit és Fazekas István történészek egyháztörténeti kutatói tevékenységét ismerte el Fraknói Vilmos-díjjal a Miniszterelnökség Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága december 3-án.A Fraknói Vilmos-díjat 2000-ben alapította a nemzeti kulturális örökség minisztere, hogy ezzel ismerje el azon tudósok tevékenységét, akiknek munkássága kiemelkedő a teológia, a filozófia, valamint az egyháztörténelem területén, illetve akik tevékenységükkel előmozdították a magyar vallási élet megújulását és a teológia oktatásának fejlődését.
2018-ban Varga Lajos váci segédpüspöknek, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ vezetőjének; Beke Margit történésznek, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Egyháztörténeti Bizottsága elnökének, valamint Fazekas István történésznek, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanárának munkásságát ismerték el a kitüntetéssel.
A díjátadón Dr. Varga Lajos püspök elmondta: történészként szerzett tudását a mindennapokban, lelkipásztori munkája során is tudja hasznosítani, hiszen az emberek az átélt történelmi eseményeket beépítik személyiségükbe. Ez a történelmi tudat, ami nemcsak egyes embereket érint, hanem közösségekre is jellemző. A történészek feladata, hogy rendszerezzék ezeket az eseményeket, így megteremtve a harmóniát az egyénekben és a közösségekben.
Fotó: Lambert Attila
Forrás: Benke Zsuzsa/Magyar Kurír
Váci Egyházmegye
Pécelen, a Magyarok Nagyasszonya-templom búcsúnapján a hívek nemcsak égi Édesanyánk oltalmát ünnepelhették, hanem a városhoz is kötődő Boldog Bódi Mária Magdolna emléke előtt is tisztelegtek. Október 4-én, vasárnap az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Udvardy György veszprémi érsek volt, aki megáldotta a vértanú új szentképét, átadta ereklyéjét és megnyitotta a róla szóló emlékkiállítást. A Magyar Kurír írását adjuk közre.
2026. október 2-án este ismét megtelt imádsággal a kosdi Árpádházi Szent Erzsébet plébániatemplom, ahol a hagyományos „Rózsaeső imaestre” gyűltek össze a hívek. A lelki alkalmon a jelenlévők Lisieux-i Szent Terézzel együtt fordultak Jézus felé, aki az egész este valódi középpontja és főszereplője volt. Kis Szent Teréz életpéldájához hűen a rendezvény most is arra hívta a résztvevőket, hogy gyermeki bizalommal hagyatkozzanak Krisztus végtelen szeretetére, és kérjék a fiatalon elhunyt egyháztanító hatékony közbenjárását. Revóczi Zoltánné összefoglalóját olvashatják.
A Váci Egyházmegye idén negyedik alkalommal szervezte meg az egyházmegyében szolgáló állandó diakónusok feleségei számára a „lelki wellnesst” Mátraverebély-Szentkúton. Ez a találkozás most is csevegéstől és nevetéstől volt hangos, elvégre ebben az évben 15 diakónusfeleség jött el nyüzsgő életéből egy kis pihenésre. Tálosiné Kiss Teodóra írását szerkesztve közöljük.
Harmincöt, hosszú évek óta elkötelezetten szolgáló önkéntes munkáját ismerte el Caritas Hungarica-díjjal a Katolikus Karitász október 3-án Budapesten. A kitüntetettek az ország különböző pontjain nap mint nap rászoruló családokat, időseket, betegeket és magányos embereket segítenek. A Magyar Kurír írását szerkesztve közöljük.2026. október 13. kedd
Ede és Kálmán
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így...
Összes program »