CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Szentmise keretében emlékeztek meg, a második világháború után szovjetunióbeli kényszermunkára hurcoltakra január 13-án, vasárnap a nagymarosi római katolikus templomban.Az együttérzés jegyében, az elhurcoltak tiszteletére hagyományosan minden év elején megrendezi három település - Kismaros, Zebegény és Nagymaros - az ünnepi megemlékezést.
A szentmisét dr. Varga Lajos váci segédpüspök mutatta be, amelyet az áldozatokért ajánlott fel. A jelenlévőket Petrovics László, Nagymaros polgármestere köszöntötte, a megemlékező beszédet dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára tartotta, áldást mondott Csuka Tamás, nyugalmazott protestáns tábori püspök.
A szentmisét követően a program a Monsberger téren koszorúzással folytatódott, majd a Málenkij robot emléktúra résztvevőinek vetítéssel egybekötött beszámolójával ért véget a rendezvény.
***
1944 őszétől csaknem 800 ezer embert hurcoltak el Magyarországról hadifogolyként vagy internáltként többéves kényszermunkára, akár negyedszázados száműzetésre a Szovjetunióba. Nagymarosról, Kismarosról és Zebegényből 1945 januárjától vittek el embereket. A túlélők első csoportja csaknem egy évtizeddel később, 1953. november 25-én térhetett haza a táborokból. Az elhurcoltak közül 200 ezren soha többé nem tértek haza.
Forrás és fotó: Dunakanyar Régió
Váci Egyházmegye/bg
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »