CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A váci Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola 206 millió forint kormányzati támogatásban részesül az épület tervezett bővítésének s korszerűsítő felújításának előkészítésére – jelentették be január 24-én, az intézményben tartott sajtótájékoztatón.Sisa Sándorné igazgató köszönetet mondott a támogatásért. Mint kiemelte: a felújítással többek között az a cél, hogy az egyházi és világi zenét is méltó körülmények között oktathassák az intézményben. Beer Miklós váci megyéspüspök méltatta az iskolát alapító elődje, Csáky Károly püspök érdemeit. A több mint száz éves múltra visszatekintő intézmény történetében jelentős fejezet lehet a tervezett nagyszabású fejlesztés és bővítés megvalósítása – mondta a főpásztor. Rétvári Bence országgyűlési képviselő elmondta: Magyarországon kevés kórusiskola tevékenykedik, ezért a kormány fontosnak tartja a támogatásukat, hogy méltó módon képviselhessék a kodályi zenepedagógiai hagyományokat. Varga László egyházmegyei zeneigazgató emlékeztetett: "A Kodály Zoltánnak köszönhető zenepedagógiai koncepció nemcsak a szolmizálás megtanítása, hanem az egész nemzet zenei nevelésének zseniálisan átgondolt rendszere. Nagy zeneszerzőnk fontos eszköznek tekintette a kóruséneklést. Iskolánkban a testi, szellemi oktatás-nevelés mellett a fiatalok lelki, érzelmi fejlődésének segítését ugyanolyan fontos küldetésnek tartjuk. Munkánkban meghatározó küldetés a nemzeti identitástudat erősítése, a keresztény értékrend átadása, a közösségi létforma örömének közvetítése, amiben kiemelkedő jelentőséggel bír a kóruséneklés, a templom és az iskola összekapcsolásával”.
***
A kormány három kórusiskolát – a váci intézmény mellett a budapesti Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolát és a szintén fővárosi Szent István Király Zeneiskolát – összesen 391 millió forint beruházás-előkészítő támogatásban részesít a Kornis Gyula Terv keretében.
Szöveg: Ribáry Zoltán
Fotó: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 3. kedd
Győző
Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát...
Összes program »