CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Szeretettel hívták a kistarcsai kórház Rehabilitációs osztály betegeit és dolgozóit február 27-én délután a kórház ebédlőjében megszervezett „Tavaszváró Mesés-Zenés Teadélutánra”, melynek idei témáját Max Lucado „Értékes vagy!” című meséjének feldolgozása adta.A rehabilitációs osztály betegei az ünnepeket és az évszakok változását a családtagok és a kórház dolgozói által élhetik át. Ennek megfelelően a szervezők vágya az volt, hogy tavaszi teaházas és cukrászdás hangulatot varázsoljanak a betegek számára a kórházi ebédlőbe, ahol a betegek egy rövid ideig kizökkenhetnek a kórházi kórterem bezártságból és megérezhetik a tavasz közelségét.
Max Lucado Értékes vagy! című meséjét adták elő a dolgozók, a betegek is bekapcsolódhattak az előadásba, mindeközben teaházi zenét hallgattak, teát és süteményeket fogyaszthattak. A délután meghitt beszélgetéssel folytatódott és a résztvevők apró igazságokon és hétköznapi huncutságokon tudtak jókat együtt kacagni, örülni a tavasznak és egymásnak, valamint az ajándékba kapott kézzel festett bögréknek.
A teljes írás ITT olvasható.
Forrás és kép: Váci Egyházmegyei Kórházlelkészi Szolgálat
Váci Egyházmegye
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 4. szerda
Károly
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját...
Összes program »