CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
„A tiszta, igaz pásztor szavát a juhok meghallják és követik őt.”A templomot Vác város elöljárói, az iskolák, intézmények vezetői, dolgozói, meghívott vendégek és hívek sokasága töltötte meg. A szertartás során külsőleg is felidézték Csáky püspök idejét a liturgikus öltözetekkel. A főpásztoron Csáky püspök miseruhája volt, amelyet 1910-ben a várostól kapott. Bevezetőjében tisztelettel és szeretettel köszöntötte a megjelenteket és külön üdvözölte a Karolina iskola tanulóit, akiknek fontos kötődésük van a néhai püspökhöz, mint iskolájuk megalapítójához.
Beer Miklós szentbeszédében Csáky Károly személyén keresztül mutatta be az Egyház evangéliumi küldetését, amelyben a hívő embernek és pásztoraiknak is egyaránt szerepük van. A néhai főpásztor közvetlenül az 1900. június 17-ei püspöki szentelését követően aláírta azt a körlevelet, amelyben Jézus szavaival vállalja az evangéliumi küldetést: Én vagyok a jó pásztor, aki életét adja juhaiért. „Jó pásztor akart lenni, aki odafordul a meghallgatásra várókhoz, a segítségre szorulókhoz, a vigasztalásra vágyókhoz. A tiszta, igaz pásztor szavát a juhok meghallják és követik őt, hogy legelőhöz és tiszta forráshoz vezesse őket” mondta a megyéspüspök.
Ezt követően a néhai megyéspüspök örökségét méltatta, aki fontosnak tartotta az oktatás ügyét, így első intézkedései között döntött a váci Karolina-iskola és Karolina kápolna megépítéséről, gondoskodott a szegényekről, betegekről, öregekről. A Vincés nővéreknek zárdát építtetett, létrehozta a szegényházat. Szívügyének tekintette a papnevelést, ennek köszönhetően bővítette a papnevelő intézetet. „Száz évvel ezelőtt is voltak nehézségek, de a tiszta szó, a pásztori szó, a jézusi szó egybegyűjtötte Isten népét, így adva reményt és útmutatást. Az egyháznak a milleneum idején is tudnia kellett feladatát, vállalta szerepét az oktatásban, a nevelésben és a rászorulókkal történő gondoskodásban. Csáky püspök utolsó négy évére rányomta bélyegét az első világháború. Imájával, szeretetével és gondoskodásával azonban végig kísérte a hadirokkantak, hadiárvák sorsát” – emelte ki a főpásztor, majd a jubileum kapcsán néhai elődjéhez fűződő személyes kötődéseiről beszélt, illetve felhívta arra a történelmi tényre is a jelenlévők figyelmét, hogy Csáky Károlyt Prohászka Ottokár püspök kísérte utolsó útjára a székesegyházi altemplomba.
Az egyház küldetése ma is ugyanaz, mint száz éve, győzelmet aratni a halál fölött és Krisztust követni szolgálatunkban, hogy az örök élet reménységével tudjunk bátorítást, vigasztalást adni minden nehézsorsú embernek. „Kérjük a Szentlelket, hogy szítsa fel bennünk a hit és a szeretet tüzét és adjon ajkainkra igaz, szép szavakat, hogy bárhol a világban Isten szeretetének tanúságtevői tudjunk lenni” imádkozott homíliája végén a főpásztor.
Szavai után került sor Szabad Attila akolitus, székesegyházi szertartásmester állandó diakonátusra való jelölésének (admissio) szertartására, amelynek keretében tanúságot tett arról, hogy a jó pásztori szolgálat folytatója kíván lenni.
A szentmise végén Báthory Gábor felolvasta Dr. Rétvári Bence államtitkár üzenetét, amelyben a néhai püspököt, mint iskolaépítőt méltatta. A felolvasott levél a „büszkék vagyunk arra a múltra, amelyet, mások mellett Csáky Károly is örökül hagyott számunkra” gondolattal zárult.
A zenei szolgálatot a váci Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Gaudia kórusa látta el.
A templomi szertartást követően a megemlékezés az altemplomban folytatódott, ahol a kegyelet jeleként, koszorút helyeztek el Csáky püspök sírjánál és Beer Miklós megáldotta azt, majd a Köztársaság úton elhelyezett emléktáblát is megkoszorúzta.
Szöveg és fotó: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 4. szerda
Károly
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját...
Összes program »