CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Ferenc pápa csíksomlyói látogatására készülve a szervezők elindították a pontifex.ro honlapot, ami az eseményre való regisztráció mellett számos egyéb funkcióval is szolgál. Március elején már ötvenezren regisztráltak.A Pontifex.ro egyrészt a regisztrációs felületet tartalmazza, másrészt aktualitásokat közöl, illetve segíti a zarándokok felkészülését oly módon, hogy három nyelven (magyar, román, angol) közöl majd ismertetést a helyszínről, a kegyhelyről, kegyszoborról, a búcsújárásról, valamint ismerteti Ferenc pápa életrajzát, életútját és elsősorban a tanítását. Az oldal egyelőre még alakul és bővül, a szerkesztők dokumentálási szándékkal egy olyan fület is hozzáadnak majd a honlaphoz, amely a csíksomlyói pápalátogatás témájában a sajtóban megjelent anyagokat összesíti és archiválja. Ugyancsak ezen a honlapon találják meg az érdeklődők a pápalátogatás gyümölcseiért elmondandó imát, a hivatalos logót és a jelmondat magyarázatát is.
A Pontifex.ro a Verbum Kiadó Romkat.ro portálja mellett, amely naponta tudósít a helyi egyház életéről, kifejezetten a pápalátogatásra fókuszálva folyamatosan további tartalmakkal gazdagodik.
A csoportos regisztrációt ajánlják
Március 1-jétől ezen a honlapon indult a hivatalos regisztráció is, amely szükséges ahhoz, hogy a zarándok, az érdeklődő ott lehessen a nyeregben a szertartáson. Aki nem regisztrál, nagyon távolról és csakis kivetítőn, esetleg a televízió képernyőjén követheti majd a történelmi eseményt.
A regisztráció egyének és csoportok számára lehetséges, a szervezők ez utóbbit ajánlják több okból is: maga a regisztráció is egyszerűbb, csoportok esetében ugyanis a csoportvezető készít listát a tagokról, és maga regisztrál, ebben az esetben a saját adatait kell megadnia és a csoportja létszámát. Később, a regisztráció lezárulta, március 31. után is ő kapja majd meg elektronikus formában a kinyomtatandó jegyeket a csoportja számára, és a lista alapján osztja szét a tagok között. A szervezők szempontjából a csoport szállítása könnyebben egybehangolható és a helyszínen kialakítandó szektorokba is egyszerűbb a beosztás.
Látványos az érdeklődés
A szervezők korábban jelezték, hogy a szektorokba osztásánál a csoportok előnyt élveznek. Természetesen az egyénileg vagy családdal érkezőket is szívesen látják. Minden regisztrált személy vonalkódos belépőt kap a regisztráció lezárása és a szektorokba való besorolás után emailben, amelyet kinyomtatva kell felmutatniuk annak érdekében, hogy a több mint tízhektáros védett területre bejuthassanak, a csíksomlyói hegynyerget ugyanis biztonsági okokból elkerítik.
A regisztráció alig egy hete kezdődött, az már látszik, hogy nagy az érdeklődés, sokan keresik meg a szervezőket kérdéseikkel. Az eddigi adatok szerint március 6-ig több mint 300 csoport és körülbelül 45000–50000 személy regisztrált – tudtuk meg Bodó Mártától, a pápalátogatást előkészítő sajtóbizottság tagjától. Emellett a kibővített sajtóbizottság a telefonos megkeresésekre is igyekszik érdemben válaszolni. Mivel a gyulafehérvári főegyházmegye és a temesvári, nagyváradi, szatmári egyházmegyék is pontos információkat kaptak a regisztrációra vonatkozóan még március 1-je előtt, a plébániákon már korábban megindult a csoportok bejegyzése.
Forrás és Fotó: romkat.ro
Váci Egyházmegye
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 4. szerda
Károly
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját...
Összes program »