CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
„Mert emészt a buzgóság házadért,…” (Zsolt 68,10)Elhunyt paptestvérünkért az engesztelő szentmiseáldozatot a Váci Székesegyházban mutatjuk be 2019. március 20-án 11 órakor, majd a székesegyház kanonoki kriptájában helyezzük örök nyugalomra.
Paptestvérünk több évtizedes papi szolgálatára az imádságból fakadó állandó tenni akarás a jellemző, melyet papi jelmondata is igazol. Az egyházmegye papsága gyakran felkérte őt ünnepi szónoknak. Kiváló művészettörténészi tevékenységét bizonyítja többek között a tereskei, egyházasdengelegi, valamint a hévízgyörki Árpád-kori templomok helyreállítása, Csörögön és Kerekharaszton új templom építése. Mindezeken kívül az Egyházmegye egész területén, sőt az ország más pontján is értő irányítója volt a templomok helyreállításának, művészi díszítésének és a zsinati liturgikus terek kialakításának.
A közelmúltban Pálos Frigyes atyával beszélgettünk, melynek szövege ITT olvasható.
***
Paptestvérünk 1924. január 23-án született Kispesten. Pappá szentelték Vácott 1947. június 22-én. Hitoktató Pestújhelyen 1947-1950, Kecskemét Főplébánián 1950-1951. Káplán Hatvan-Belvárosban 1951-1956. Hitoktató Cegléd Ó-plébánián 1956-1957, Hatvan-Belvárosban 1957, Vác-Alsóvárosban 1957-1960. Plébános Tereskén 1960-1978, Hatvan-Belvárosban 1978-2004. Címzetes esperes 1966, Szent Margitról, majd Szent Mihályról nevezett hatvani prépost 1979. Őrkanonok 1994-től, múzeumigazgató 1994-től, az Építési és Egyházművészeti Bizottság elnöke 2005-től. Kitüntetései: Magyar Műemlékvédelemért Emlékplakett 1985, „Pro Dioecesi Vaciensi” Váci Egyházmegyéért emlékérem 1995, Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje 1998, Forster Gyula-díj 2008, Fraknói Vilmos-díj 2016, Vác Város Művelődéséért 2017, Migazzi-díj 2017, Magyar Örökségi-díj 2018, Vác díszpolgára 1996, Hatvan díszpolgára 2011, Tereske díszpolgára 2012.
Hűséges papi életéért Krisztus, az Örök Főpap adjon jutalmat az Atyai ház örömében!
Váci Egyházmegye
| Palos_Frigyes_gyaszjelentese .pdf |
A PDF dokumentumok megjelenítéséhez töltse le az ingyenes Adobe Readert az Adobe honlapjáról!
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »