CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Immár kilencedik alkalommal rendezte meg az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Vallástudományi, Társadalomtudományi és Romológiai Tanszéke a Roma Napi Konferenciát. A találkozón részt vett: Dr. Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Oktatási Bizottságának elnöke és Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök, valamint Libor Józsefné dr. PhD a főiskola rektora.Az eseménynek március 21-én a főiskola nagy előadója adott otthont, a részvevők többsége a főiskola hallgatóiból állt, de voltak külsős érdeklődők is.
A konferencia minden évben egy aktuális témát ölel fel. Az idei konferencia témája a „Cigánygyerekek a Katolikus Egyház iskoláiban” volt, amellyel kapcsolatosan különböző megvilágításból hangzottak el előadások. Szó volt a tanodák működéséről és módszereiről; a cigánygyerekek jelenlétéről hittancsoportokban, gyülekezetekben; a kooperatív technikák alkalmazásának lehetőségeiről a roma tanulókkal való foglalkozás során; a Máltai Szeretetszolgálat Szimfónia programjának sikereiről; a társasjáték-pedagógiáról.
A nap folyamán felszólalt: Dr. Beer Miklós és Dr. Ternyák Csaba. A váci megyéspüspök köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy ez a konferencia is áttörés lehet a cigánykérdésben. Kiemelte a keresztény ember felelősségét, amely az Úristen szándékából eredeztethető és az elesettekhez való fordulásban, a hátrányos helyzetűek felkarolásában és a rászorulók támogatásában valósul meg. Az egri érsek köszönetét fejezte ki a konferencia megszervezéséért, majd bevezetőjében a személyes kontaktus fontosságáról elmélkedett, arról, hogy egymás elfogadásának előfeltétele a megismerés és a másik ember „néven nevezése”. „A Katolikus Egyház elköteleződött a szegények, elesettek iránt, ebben az elköteleződésben kell minden hívő embernek megtalálni a saját feladatát. Ha hitet tudunk adni a hátrányos helyzetűeknek, elősegíthetjük, hogy új emberré tudjanak válni és megtalálhassák saját hivatásukat” – mondta.
A délelőtt folyamán a résztvevők előadásokat hallgathattak meg, a moderátor Báder Iván az AVKF oktatója volt. Délután pedig interaktív kerekasztal beszélgetést szerveztek, amelyen a délelőtt elhangzottak kerültek terítékre, a moderátor Dr. Elekes Györgyi főiskolai docens volt. A konferencia a cigányzenészek sokszínűségét bemutató - Csík Benedek és zenekara által előadott – koncerttel ért véget.
Szöveg és fotó: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Öt ország egyházzenei vezetői tartottak konferenciát –Kassán. A szűk körű, magas szakmai szintű megbeszélésen tizenöten voltak jelen, köztük öt püspök. A részt vevő nemzetek legfőbb zenei képviselői egymás segítő támogatásáról és rendszeres együttműködésről állapodtak meg. A házigazda Bernard Bober kassai érsek hangsúlyozta a musica sacra sok évszázados jelentőségét és evangelizációs eredményeit. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást adjuk közre.
Idén is meghirdeti katekéta-lelkipásztori munkatárs és kántor alapképzését, valamint hittanár-nevelőtanár mesterszakját az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A hitéleti képzésekre 2026. június 9-ig jelentkezhetnek az érdeklődők az intézmény honlapján elérhető elektronikus felületen. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola felhívását közöljük.
A megszentelt élet, vagyis a szerzetesek világnapjává nyilvánította 1997-ben Szent II. János Pál pápa Urunk bemutatásának ünnepét, népies névén Gyertyaszentelő Boldogasszony napját. A megszentelt élet napjának ünnepe egyben Mátraverebély-Szentkút első búcsúja is minden évben, amelyen szentmise keretében újították meg szerzetesi fogadalmukat a Váci Egyházmegyében élő szerzetesek Marton Zsolt püspök előtt.2026. február 7. szombat
Rómeó és Tódor
Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert...
Összes program »