CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Fővárosi Közgyűlés március 27-én egyhangú döntéssel adott nevet hat közterületnek a kerületek kezdeményezésére, köztük van a XII. kerületi, újonnan kialakított tér. A Kútvölgyi kápolna előtt újonnan kialakított teret Regőczi István katolikus papról, egyházi íróról, a kerület díszpolgáráról nevezték el.Regőczi István, vagy ahogyan tisztelői nevezték, Isten vándora 1915. október 5-én született, egyszerű molnárcsaládban. Teológiai tanulmányait a belgiumi Bruges-ben végezte. 1943. március 28-án szentelték pappá. 1945-ben visszatért Magyarországra.
Máriaremetén volt hittanár és káplán; majd a Váci Egyházmegye szolgálatában Vácott megalapította a Sasfiókák elnevezésű gyermekotthont több mint 300 hadiárva számára. Mint minden egyházi egyesületet és intézményt, a kommunista hatalom 1949-ben államosította és feloszlatta az árvaházat is. Regőczi atyát Kistarcsára internálták. 1953-as szabadulása után Máriabesnyőre került, ahol lelkipásztori szolgálata mellett újból gyermekotthont létesített, illegálisan. 1957-ben újból letartóztatták. A szabadulása után írt könyvei miatt – Az én sasfiókáim, Sasfiókák viharban, Mi nem hallgathatunk – illegális sajtótevékenység címén 1969-ben, mint politikai foglyot 23 hónap szigorú fegyházra ítélték. Összesen hat évet ült a kommunisták börtönében.
Büntetése letöltése után Pestszentlőrincen kisegítő lelkészként szolgált, majd a XII. kerületben hozzáfogott a romos Boldogasszony-kápolna felújításához, amelynek már lebontását fontolgatták. A kápolna mellett létrehozta a Táborhegy zarándokházat, s a helyet a magyarság engesztelő központjává tette. A kegyhely egy idő után szűkösnek bizonyult, így jóval nagyobb kőkápolnát építettek, melyet 1991-ben szentelt fel Katona István váci segédpüspök. A Kútvölgyi kápolna ma is a szentségimádás, az engesztelés, a hálaadás és az imádság helye.
Regőczi István 1992-től, amikor Vác díszpolgárává választották, tíz éven keresztül szolgált lelkipásztorként a városban – nem messze a fegyháztól, amelyben évtizedek óta végzett börtönmissziót.
Munkásságáért Magyar Örökség díjjal és Parma fidei – A hit pajzsa díjjal tüntették ki.
2013. február 28-án, életének 98. évében hunyt el.
Forrás: MTI
Magyar Kurír
Váci Egyházmegye
Öt ország egyházzenei vezetői tartottak konferenciát –Kassán. A szűk körű, magas szakmai szintű megbeszélésen tizenöten voltak jelen, köztük öt püspök. A részt vevő nemzetek legfőbb zenei képviselői egymás segítő támogatásáról és rendszeres együttműködésről állapodtak meg. A házigazda Bernard Bober kassai érsek hangsúlyozta a musica sacra sok évszázados jelentőségét és evangelizációs eredményeit. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást adjuk közre.
Idén is meghirdeti katekéta-lelkipásztori munkatárs és kántor alapképzését, valamint hittanár-nevelőtanár mesterszakját az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A hitéleti képzésekre 2026. június 9-ig jelentkezhetnek az érdeklődők az intézmény honlapján elérhető elektronikus felületen. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola felhívását közöljük.
A megszentelt élet, vagyis a szerzetesek világnapjává nyilvánította 1997-ben Szent II. János Pál pápa Urunk bemutatásának ünnepét, népies névén Gyertyaszentelő Boldogasszony napját. A megszentelt élet napjának ünnepe egyben Mátraverebély-Szentkút első búcsúja is minden évben, amelyen szentmise keretében újították meg szerzetesi fogadalmukat a Váci Egyházmegyében élő szerzetesek Marton Zsolt püspök előtt.2026. február 7. szombat
Rómeó és Tódor
Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert...
Összes program »